Új telephely épül a buszoknak Kecskeméten

iho   ·   2014.01.31. 17:35

Több mint 1 milliárd forintból épül meg Kecskeméten az új busztelephely a déli iparterületen. Az építkezést nyár végén vagy ősz elején kezdenék. Az összköltség meghaladja majd az 1 milliárd forintot – írja az egyik Bács-Kiskun megyei portál, a baon.hu.

A telephelyen lesz üzemanyagtöltő állomás is, itt tudnak majd a buszok tankolni. Összesen ötvennégy jármű parkolására, szervizelésére, mosására lesz kapacitás, de a telephely bővíthető, fejleszthető, adott esetben akár több buszt is be tud fogadni. Itt működik majd egyébként az intelligens utastájékoztatási rendszer irányító központja is.

Közben várhatóan májusban dönt a képviselő-testület az ügyben, hogy létrehozzon-e az önkormányzat egy önálló, többségi városi tulajdonú közlekedési vállalatot. Vagy pedig közbeszerzési eljárást írjanak ki, és akkor a tulajdonosnak új telephelyet kell építenie. Ha a város saját céget alapít, akkor is szükség lesz egy szakmai partnerre, amely a hibrid buszok mellé biztosítani fogja a vonalhálózat által igényelt további huszonöt buszt.

Kecskemét már vásárolt huszonöt Mercedes hibridbuszt. Most folyik a sofőrök tanítása, a buszokat ideiglenesen a Kunság Volán fogja működtetni. Február 15-éig kell a szerződés szerint megérkeznie Kecskemétre az összes hibridbusznak, február 17-én pedig négy vonalon már valószínűleg utasokat is fognak vinni. A többi hibridbuszt a tavasz folyamán folyamatosan helyezik forgalomba.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek