A május elseje a hazai vámszakma, illetve a harmadik országos áruszállításban érintett szereplők számára immár másodszor jelenik meg kiemelkedő fontosságú időpontként, ugyanis Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának tizenkettedik évfordulóján ismét új vámszabályokat kell megtanulni és annak lépéseit a mindennapi gyakorlatba áthelyezni azzal a különbséggel, hogy most az átállás mind a huszonnyolc tagállam részére kihívásokat fog jelenteni.

Az Uniós Vámkódex szövege már korábbról ismert volt mindenki számára, ugyanis az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2013. október 10-i számában közzétették, de a szakmát jól ismerők már akkor tudhatták, hogy a vámszabályt önmagában, végrehajtási szabályok nélkül nem lehet alkalmazni. Több mint két évre volt szükség ahhoz, hogy az Európai Bizottság a végrehajtást kidolgozza, amely eredményeként tavaly december 29-én nem egy, hanem két dokumentum jelent meg a Hivatalos Lapban: egy delegált és egy végrehajtási aktus amely részletszabályok életbelépésével megnyílt a lehetőség, hogy 2016 májusától a gazdasági környezet az Uniós Vámkódex szerint működjön.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal április 14-én vámszakmai konferenciát tartott, amelyen elhangzottak figyelembevételével összeszedtük melyek lesznek azok a lényeges változások, amelyek az áruszállítás szereplőit érintik a május átállást követően.

Beléptetés a vámhatáron, vámfelügyelet

Az Európai Unió vámhatárán belépő áruk vám elé állításával kapcsolatos szabály nem változik meg, ez valamennyi áruszállítási módban továbbra is kötelezettség, a vámfelügyelet továbbra is érvényes valamennyi közúti határátkelőhelyen, vasúti beléptető pontokon és átrakóhelyeken, nemzetközi légi- és vízi közlekedésre megnyitott területeken, konténerterminálokon, kikötői szabadterületeken.

Miután a vám elé állítás megtörtént, az áru szállítója kiértesíti a címzettet, hogy áruja megérkezett, majd vámfelügyelet alá került és rendelkezését kéri arra, milyen módon kívánja áruját vámkezelni. Az értesítést követő válaszig az áru átmeneti megőrzésbe kerül, mely szabályai viszont jelentősen változnak: az eddig alkalmazott 20 napos határidő 90 napra emelkedik, illetve jelentős változás lesz, hogy a vám elé állított és megőrzés alá vont áruk után fizetendő vámtartozásra biztosítékot kell nyújtani. A szabály azért is jelentős, ugyanis az eddigi gyakorlat szerint ha a terminálok, árubefogadó helyek mentességet kaptak a vámbiztosíték nyújtása alól, ezért a vámbiztosítékul felajánlható pénzügyi- vagyoni javak bevonása, bankgaranciák lehívása jelentős hatást gyakorolhat a piaci szereplőkre, illetve a szolgáltatási díjakra.

Az átmeneti megőrzésre vámbiztosítékot kell nyújtani májustól

Tranziteljárások garanciája

Amennyiben az áru címzettje a lerakóhely közelében kívánja az áruját vámoltatni, tranzit vámeljárást kér a szállítmányozó a határon. Közúti, magánvasúti szereplők számára ez nem fog jelentős változást okozni, viszont a CÍM fuvarlevéllel történő vasúti, illetve TR átadási jegyzékkel (ÜB) szállított konténerek esetén megszűnnek az egyszerűsítések, ezért az érintett vasúttársaságoknak és konténeres ügynököknek is be kell vezetniük az elektronikus adatcserén alapuló árutovábbításokat (NCTS) és biztosítaniuk kell a tranzit vámeljáráshoz szükséges garanciát (TC), amely mentességük ezáltal megszűnik.

CÍM fuvarlevél mellé is kell vámgaranciát nyújtani a jövőben (illusztráció: GYSEV Cargo)

Megszűnő és új tranzit vámeljárások

Nagy áruforgalmat lebonyolító importőrök lehetőséget kaptak arra, hogy halasztott vámfizetésre kiadott vámengedélyükhöz benyújtott vámbiztosítékuk terhére külön garancia nyújtása nélkül tranzit eljárást kezdeményezzenek saját árujuk tekintetében, amely egyben egy költséghatékony megoldást is nyújtott. Ez a lehetőség májustól megszűnik, helyébe viszont lép egy másik: a vámjogszabály megengedik azt, hogy vámbiztosíték nyújtása mellett a lerakóhelyek is kapjanak engedélyt átmeneti megőrzésre, ezért a feladó és rendeltetési hely között külön garancia nyújtása nélkül át lehet az árut szállítani, amely elviekben a halasztott vámfizetési engedélyekhez hasonlóan egy kedvezőbb költségű eljárást fog eredményezni.

Egyszerűbb lehet a tranzit vámeljárás, ha a lerakóhelyeken is van lehetőség átmeneti megőrzésre

A márciusi szabály

A vámkódexben, delegált és végrehajtási aktusokban foglaltak mellett március 15-én megjelent módosítás alkalmazni engedi a május előtt kiadott vámhatósági engedélyeket az új vámjogszabályok teljes körű bevezetésére meghatározott 2020. december 31-éig elfogadott munkaprogram ütemezése szerint (három évig), amely érinti többek között a vám elé állítás engedélyét is. Ennek eredményeként a vámterületre behozott áruk vámfelügyeletét jelentős változások nem érintik májustól, viszont az érintett szakterületeknek fel kell készülniük arra, hogy folyamataikat átalakítsák.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!