Új vasútvonalat építene Üzbegisztán

iho   ·   2013.02.17. 11:45
400px_uzbeg

A nyilvánosságra hozott tervek szerint a 129 kilométer hosszú, villamosított vonal a Taskenttől keletre található Angren iparvárosa és az ország Namangan tartományában található Pap között épülne ki, közvetlen összeköttetést teremtve a főváros és az ország második legnagyobb városa, Namangan között.

A tervezett nyomvonal a 2267 méteres tengerszint feletti magasságban található Kamcsik-hágón keresztül haladna. A kétmillió lakosú Taskent és Namangan között jelenleg kizárólag közúti összeköttetés van belföldön, a forgalomnak át kell haladnia a szoroson. Ez a Kirgizisztán és Tádzsikisztán között húzódó, ám teljes mértékben Üzbegisztán részét képző hegyvidéki terület lehet az egyetlen olyan útvonal, amin keresztül megvalósulhatna a két város közvetlen vasúti összeköttetése.

A Kamcsik-hágó közúton. Hamarosan vasúti forgalom is folyhat erre?<br>(fotó: samruthandhannah.blogspot.hu)

Az Üzbég Vasutak (UTY, Uzbekistan Temir Yollari) a kiépítés teljes költségét megközelítőleg 1,9 milliárd dollárra becsüli. A vasútvonal végleges megvalósíthatósági tanulmánya a 2013-as év végére készülhet el. A várhatóan öt évet igénybe vevő munkálatokat már 2014-ben el szeretnék kezdeni.

A projekt kivitelezhetőségét számos szakember megkérdőjelezi, figyelembe véve az UTY jelenlegi nehéz financiális helyzetét. Tisztviselők azonban azzal érvelnek a vonal létrehozása mellett, hogy a vasúttársaság pénzügyi gondjai ellenére versenyképes lehet a hágón át történő közúti vagy a Tádzsikisztánon keresztüli vasúti szállítás magas költségeivel szemben.

Az új vasútvonal kikerülné a közel húszezer lakosú Hovosz és az ország északnyugati csücskében található, kétszázezres Kokand városait összekötő, azonban Tádzsikisztán Szugd tartományán keresztül 110 kilométer hosszan futó vonalat. Ezen a vonalon jelenleg csak petróleumszállítás folyik a két ország között. Az Üzbegisztán Andijon, Namangan és Fergana tartományaiból érkező szállítmányok jelentős része Szugdon keresztül halad, ami a közép-ázsiai országnak körülbelül 25 millió dollárnak megfelelő üzbég szomjába kerül – számol be az International Railway Journal.

Angrentől kelet felé a hágóban haladó közút vonalát követné a vasút<br>(grafika: palgrave-journals.com)

Üzbegisztán közel négyezer kilométer hosszú, 1520 milliméteres, széles nyomtávú vasúthálózatából bő hatszáz kilométer villamosított. A vonalak nagy része elhanyagolt állapotban van, komolyabb felújítást igényelne. A legfontosabb vonal a fővárost az Amu-darja folyó völgyével összekötő transz-kaszpi vagy más néven közép-ázsiai vasútvonal, ami számottevő hosszban a történelmi selyemút nyomvonalát követi. Üzbegisztánnak minden szomszédos országgal, azaz Afganisztánnal, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal közvetlen vasúti kapcsolata van.

A 21. század Üzbegisztán vasútjára is elhozta a modernizációt: az UTY 2009-ben a spanyol Talgótól két nagysebességű, billenőszekrényes villamos motorvonatot vett, ezek Taskent és Szamarkand között, az ország első nagysebességű vasútvonalán közlekednek. Az első szerelvényt 2011 nyarán vehette át a vasúttársaság.

Kapcsolódó hírek