Az eddigi információk szerint a két fedélzetes gépen összesen 471 ülésben foglalhatnak helyet az utasok. Ebből a felső szintre kerül 60 business és 12 első osztályú férőhely, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan a Singapore Airlines A380-asait rendezték be. Ez szakértők szerint valószínűsíti, hogy a gépek is innen érkeznek, hiszen a szingapúri légitársaság már 2018-ban megkezdte a legöregebb A380-asainak kivonását. Igaz, a Hi Fly még nem közölte, hogy pontosan melyik gyártási számú két repülőgépet vásárolta meg. Amit a közölt képekből ki lehet következtetni, az egy árulkodó, máltai lajstromjel. Ez azt valószínűsíti, hogy a gépeket a máltai Hi Fly MAlta leányvállalat repüli majd.

A társaság fontosnak tartotta leszögezni: „valóban luxuskörülményeket” teremtenek majd a gépek fedélzetén, köszönhetően többek között az ülésekbe szerelt Panasonic CX-2 egyéni multimédiás rendszereknek.

A két A380-as a jelenleg használt Airbus-flottát egészíti ki, hiszen a társaság egy A321-est, öt A330-200-ast és -300-ast, illetve nyolc A340-313-ast alkalmaz. hamarosan tovább fiatalodik a gépállomány, hiszen éppen március 27-én írtak alá szerződést tíz, új gyártású A330-900neo vásárlásáról. Az első gép 2019 júniusában kerül majd a társasághoz.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!