A Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) összes raktár- és irodaterülete 184 ezer négyzetméterre növekszik, miután a vállalat új, 3800 négyzetméter hasznos belterületű magasraktára is felépül. Az alapozás a napokban elkezdődött, a több mint félmilliárd forint értékű beruházás őszre elkészül.

A társaság Budapest déli peremén, Soroksár és Dunaharaszti között hetven hektáron elterülő logisztikai parkja betelt, a bérlők a rendelkezésre álló raktárkapacitások közel száz százalékát igénybe veszik, de mégis lehetőség nyílt a bővítésre: két épület közé, egy üres területre emelik a 12,2 méter hasznos belmagasságú raktárat.

Egy kreatív megoldással két épület közé emelik a 12,2 méter hasznos belmagasságú raktárat (fotó: BILK)

A BILK Zrt. „A” kategóriás logisztikai-, gyűjtő-, illetve hűtött raktárcsarnokait, ADR-minősítésű raktárait a hozzájuk tartozó irodákkal jellemzően hosszú távú szerződésekkel veszik igénybe a bérlő kereskedelmi vállalatok. Ez vonatkozik a most épülő csarnokra is, amelynek kizárólagos használatát jövendő bérlője több mint tizenegy évre előre lekötötte.

Közlésük szerint, mivel Budapest térségében tartósan növekszik az értéknövelt logisztikai szolgáltatások iránti kereslet, a társaság is tovább folytatja kapacitásbővítési programját. Elkészültek az építési engedély benyújtásához szükséges tervek egy összesen harmincezer négyzetméter területű, több részből álló raktárcsarnok-együttes beruházásához. A 2019 és 2020 között megvalósítandó létesítmények azon a BILK Zrt.-vel határos, 7,5 hektáros területen épülnek fel, amelyet a részvénytársaság 2017 novemberében vásárolt. A tervezés szakaszában vannak a jelenlegi raktárvárossal való összeköttetéshez szükséges infrastrukturális beruházások is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!