Újabb mozdonyvezetők mondtak fel a GYSEV-nél

iho/vasút   ·   2018.05.04. 13:45
gysev_vectron_szemvon00

Az elmúlt hetekben nyolc mozdonyvezető is távozott a GYSEV-től – írja a kisalfold.hu. A portál szerint Ausztria és a hazai magánvasúttársaságok elszívó hatása érezteti hatását. A GYSEV rendszeresen indít gyakornoki programot az utánpótlása biztosítására, de rövid idő alatt molst is nyolc mozdonyvezető köszönt el a GYSEV-től, hogy más magán-vasúttársaságnál vagy épp a szomszédos országban próbáljon szerencsét.

– A MÁV és a GYSEV mellett legalább öt olyan komolyabb magán-vasúttársaság működik az országban, ahol kapva kapnak a jól képzett mozdonyvezetők után. E gazdasági társaságoknál magasabb a bér, hiszen a kisebb szolgáltatási és adminisztrációs hátterük miatt költségeik is csekélyebbek. Ráadásul rugalmasabbak a munkaidő-beosztás és a munkaközi szünet kérdésében is az állami vasutaknál – idézi a portál Bíró-Fülöp Jánost, a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökét, aki hozzáteszi: a munkaadó és a szakszervezet közötti megállapodásnak megfelelően az elmúlt két évben minimálisan 19–20 százalékos volt a bérfejlesztés a társaságnál, de a mozdonyvezetők körében ez esetenként elérhette a 30 százalékot is. Ugyanakkor munkaerőpiaci helyzetük kedvező, s bár a szakszervezet nem örül a távozásoknak – legyen az mozdonyvezető vagy más szakember –, maradásra bírni nincs lehetőségük.

A mozdonyvezetők iránti kereslet nagy, a vasúti cégek egymás elől szipkázzák el a masinisztákat. A GYSEV Zrt. mintegy kétszáz mozdonyvezetőt alkalmaz, ekkora állományban természetes folyamat a fluktuáció. Arról viszont szó sincs, hogy a mozdonyvezetők hirtelen és egyszerre mondtak volna fel. Az elmenők a teljes mozdonyvezetői létszám mindössze 4 százalékát tették ki, az ő pótlásukat ideiglenes átszervezésekkel oldotta meg a társaság. Fontos megemlíteni, a távozások mellett más vasúttársaságoktól érkeznek is munkavállalók. A GYSEV Zrt. a mozdonyvezetők esetében is kiemelten támogatja a megfelelő utánpótlás képzését, a jelenleg tartó mozdonyvezetői gyakornoki programban a GYSEV-től huszonhárman vesznek részt.

A vasúttársaság tanulmányi szerződés keretében vállalja a képzés teljes költségét, emellett a gyakornokok fizetést is kapnak az oktatás ideje alatt. A mostani képzés várhatóan decemberben zárul majd le, a legutóbbi pedig tavaly év elején fejeződött be, s az azon részt vettek – közel húszan – jelenleg is a GYSEV kötelékében dolgoznak. Az állami tulajdonú vállalatokra vonatkozó hároméves bérfejlesztési program a GYSEV-es mozdonyvezetőket is érintette. Az elmúlt két évben összességében átlagosan 25 százalékkal emelkedett a mozdonyvezetők alapbére, amely 2019-től átlagosan öt százalékkal növekszik.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek