Újra kétpályás üzem Ferihegyen

iho   ·   2014.05.29. 07:45
cim

Az elmúlt két hét mostoha időjárása ellenére a kitűzött szoros határidőre elkészült a Budapest Airport mind a két ferihegyi futópálya felületének karbantartásával. Kedd este 18 órától ismét két futópályás üzemmódban dolgozik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és műszaki szempontból minden adva van a nyári repülési csúcsforgalom kiszolgálására, adja hírül a reptérkezelő.

A burkolat legkisebb hibáját is javítani kell <br>(fotók: Budapest Airport)

A két futópálya felújítása nem kevesebb mint 2 millió euróba, azaz mintegy 620 millió forintba került. Március 26. óta folyamatosan, először a hosszabb, 2. futópályán, majd május elejétől a rövidebb, régi 1. futópályán zajlott a karbantartás. A két futópálya együttes betonfelülete 300 ezer négyzetméter, ami 42 futballpálya méretének felel meg. A pályakarbantartással egy időben a kapcsolódó gurulóutak hibáit is kijavították, kicserélték a betonba süllyesztett pályafényeket és szegélylámpákat, ahol szükséges volt, elvégezték a vízelvezető csatornák karbantartását és tisztítását is.

Munka a gurulón

A repülőtéri futópályák betonjával szemben rendkívül magasak a műszaki és biztonsági követelmények. A betonnak állnia kell a fel- és leszálló repülőgépek okozta hatalmas terhelést, ki kell bírnia a hatalmas hőingadozást (télen akár –20 fok, nyáron akár +55 fok) és mindehhez mentesnek kell lennie mindenfajta repedésektől. Ez utóbbi azért fontos, mert a letört apró betondarabokat beszippanthatja a repülőgépek hajtóműve és abban súlyos károkat okozhat a törmelék. Éppen ezért több ezer apró repedést, egyenetlenséget javítottak ki a pályakarbantartást végző német–osztrák–lengyel–szlovák OAT konzorcium szakemberei, több mit hatezer négyzetméteren fektettek le új aszfaltot a Strabag dolgozói és több száz acélburkolatú, prizmás pályafényt cseréltek ki a Budapest Airport Műszaki Központ navigációs részlegének munkatársai.

Feloldható a pályazár...

– Tudtuk, hogy nagyon kemény feltételekkel, nagyon szűk határidőkkel terveztük a futópálya-karbantartást, de a hajnali fagyok miatt március előtt nem kezdhettünk, a nyári csúcsforgalom miatt viszont későbbre meg nem tolhattuk a munkák elvégzését – mondta Stephan Schattney, a Budapest Airport Műszaki Központjának igazgatója. Hozzátette: – Büszkén jelenthetem ki, hogy példaszerű együttműködésben dolgoztak a partnereink, és tegnap a légügyi hatóság mindenre kiterjedő átvételi eljárásán is elismeréssel szóltak az elvégzett munka minőségéről. Műszaki szempontból mindkét futópályánk kiváló állapotban várja a nyári utazási szezon kezdetét, amikor a szokásosnál kétszer-háromszor annyi repülőgép száll fel és le, mint télen.

...jöhetnek a gépek

A Budapest Airport az elmúlt hét évben már több mint 320 millió eurót, azaz 100 milliárd forintnál is többet fektetett be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésébe és modernizálásába. A fejlesztések legfontosabb eleme, a 2. Terminál központi csarnoka, a SkyCourt mintegy 100 millió euróból, azaz mintegy 31 milliárd forintos beruházásból valósult meg. A Budapest Airport a jövőben évente mintegy 15 millió eurónyi, azaz 4,5 milliárd forintos fejlesztéseket tervez a repülőtéren. A mostani pályafelújítás várható hatásairól a Budapest Airport tájékoztatta a repülőtér szomszédságában fekvő fővárosi kerületek és szomszédos települések önkormányzatait, civil szervezeteit és lakosságát is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek