Ukrajna is liberalizál

iho/vasút   ·   2019.12.28. 18:00
ukran_tehervonat0

Eddig számos ipari és logisztikai tevékenységet végző vállalat jelezte, részt venne a projektben, de az illetékes ukrán szakhatóság még nem állította össze a „kiválasztottak” listáját. A résztvevőkre vonatkozó követelmények kidolgozásával sem végeztek, de a tanúsítványok és engedélyek megszerzése – ismerve az ukrajnai bürokráciát – nem lesz egyszerű folyamat.

A vasúti teherszállítási piac megnyitása kétségtelenül mérföldkő az Ukrán vasutak (UZ) történetében. Ukrajnában a mai napig nincs magánvasúti teherfuvarozó, ellenben számos ipari és logisztikai cégnek van saját tulajdonú mozdonya és teherkocsija. Ezekkel azonban csak a kezelésükben lévő iparvágányokon, üzemi területeken továbbíthatnak elegyet, az UZ infrastruktúráját azonban önállóan nem használhatják – ha A-ból B-be szeretnének eljuttatni egy tehervonatot, a szolgáltatást az UZ-tól kell megrendelniük. Ez azonban az utóbbi időben az Ukrán Vasutak elavult mozdonyparkja miatt nem megy zökkenőmentesen.

A kísérleti liberalizáció bevallott célja éppen az, hogy a 2021 végéig érvényben levő megoldás javítson a vasúti áruszállítás helyzetén – ezzel párhuzamosan az ország parlamentje elé kerül az új ukrán vasúti törvény is. Az ukrán kormány még az ősszel jelentette be, hogy az állami tulajdonú vasúttársaságot átszervezi, és három önálló társaságot hoz létre: a személy-, a teherszállító, valamint a pályaüzemeltető vasutat. A szándékok sokrétűségét és kialakulatlanságát azonban jelzi, hogy szó van ugyanakkor az UZ privatizációjáról is, Kijev 1,6–2,7 milliárd eurót vár a vasúttársaság eladásától.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek