A zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódó autonóm járműrendszerek kutatására, valamint a kutatói utánpótlás fejlesztésére 3,2 milliárd forint uniós támogatást nyert el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem konzorciumi partnereivel, az ELTE-vel, a Pannon Egyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel. A negyven milliárd forintból megvalósuló önvezető és elektromos gépjárművek tesztelésére, fejlesztésére is alkalmas járműipari tesztpálya építése jól halad Zalaegerszegen.

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív programban (Efop) csaknem másfél milliárd forintból megvalósuló kutatási projekt a tesztelési tevékenységet erősíti. A kutatás kiterjed a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpályához kapcsolódó járműtechnológiák (autonóm járművek, e-mobilitás) tesztelési folyamataira, és a többi között a szimulációs technológiákat, a laboratóriumi teszteket, valamint a pályán elvégezhető közúti teszteket vizsgálják. A pályázatban résztvevő egyetemek közös kutatási folyamatokat alakítanak ki. A BME, az ELTE, valamint a Széchenyi István Egyetem ugyancsak az Efop pályázatán nyert el 1,7 milliárd forint uniós támogatást az autonóm jármű irányítási technológiák területén indított tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztésére. A programban korszerűsítik a doktori képzések színvonalát és – mind a tudományos diákköri, mind pedig a szakkollégiumi területen – több tehetséges hallgatót vonnak be a képzésekbe és a kutatásokba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!