Uniós segítséget kaphatnak vasútépítéshez a szerbek

iho/vasút   ·   2017.10.16. 16:15
400px_szerbvasut

Az összesen 268 millió eurós beruházás a kilencvenhat kilométer hosszú pályaszakasz felújítását és villamosítását, valamint egy Ništ elkerülő, huszonkét kilométeres új pálya építését foglalja magában – számol be a Railway Pro.

A szerb kormány idén nyáron jelentette be, hogy az Európai Beruházási Bankkal folytatott tárgyalások várhatóan hamarosan befejeződnek. A Ništől a bolgár határnál található Dimitrovgrad felé tartó vonal a Párizst Isztambullal, valamint Budapestet Athénnal összekötő, X-es számú nemzetközi közlekedési folyosó C-ága. A bulgáriai rész egy szakasza tavaly újult meg. A korridornak csak a Niš és Dimitrovgrad közötti szakasza nincs villamosítva, ezért a tervezett pályafelújítás során a felsővezeték is kiépülhet.

Tehervonat halad Nis és Dimitrovgrád között, Ciflik mellett, 2012. július 3-án (fotó: Peter Velthoen)

Az egyvágányú elkerülő vasútvonal általános építési tervét is tartalmazó előzetes megvalósíthatósági tanulmányt még 2015-ben nyújtották be a szerb állami felülvizsgálati bizottságnak. A niši elkerülő létrehozásával a tehervonatoknak nem kell majd bemenni a városba, versenyképesebbé téve a vasúti szállítást a közútihoz képest, valamint Niš és a környező területek további fejlődéséhez is hozzájárulhat. A projekt célja, hogy a nemzetközi közúti közlekedést egyre inkább a vasútra terelje át, továbbá hogy környezetvédelmi szempontból is előnyöket nyújtson.

Közben a szerb hatóságok tárgyalásokat folytatnak az orosz infrastruktúrakezelő RZD Internationallel, valamint kínai cégekkel a Belgrád–Niš vonal egy száz kilométeres szakaszának felújítási munkálatainak kivitelezéséről, melyhez a projektdokumentáció már készen van. Az oroszok számára nem ismeretlenek a szerb pályaviszonyok: a közlekedési folyosó Belgrádtól délre futó, Mala Krsna–Velika Plana szakaszát az RZD International rázta gatyába 2015-2016 során. A beruházás része a Budapest–Belgrád–Szkopje–Athén vasúti korridorvonal kínai segítséggel tervezett korszerűsítésének, melyről a magyar, a szerb és a macedón kormányok még 2014-ben állapodtak meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek