Ünnepel a Lötschbergbahn

Hauenstein Mátyás   ·   2013.02.10. 10:00
00_BLS-100_IHO

Több mint harminc évvel az 1882-ben megnyílt Gotthardbahn után 1913. június 28-án tartották meg a svájci Alpok második tranzittengelyének nyitóünnepségét, július 15-én pedig már az első menetrendszerinti vonatok is áthaladtak a Bern és Wallis kantonokat összekötő Lötschberg alagúton, amelynek hossza 14,6 kilométerre nyúlik. Úttörő módon a vasútvonal kezdettől fogva villamosított volt, holott akkor még gyerekcipőben járt a villamos vontatás.

Mióta 2007-ben átadták a 34,6 kilométer hosszú Lötschberg bázisalagutat, a távolsági vonatokon utazók már nem láthatnak semmit a Frutigen és Brig közötti, 60 pályakilométeren harminchat alagutat és huszonkét hidat számláló hegyi szakaszából. A régi Lötschbergbahn valóban sokat veszített egykori fényéből, de aki a vonat ablaka mellett ülve szívesen gyönyörködik a vadregényes tájban, annak a hosszabb menetidő dacára megéri Spiezben vagy Brigben átszállnia az óránként a régi nyomvonalon közlekedő RegioExpress (RE) Lötschberger márkanevű motorvonatra.

Nagy tömeg várja a Bázel felől érkező különvonatot Kandersteg állomáson, január 20-án
(fotó: Achim Fassbender)

Belle Epoque Woche

A jubileumi ünnepségsorozat január 20-án kezdődött Kanderstegben, a Lötschberg alagút északi bejáratánál fekvő településen. Három éve itt január utolsó hetében megrendezik a Belle Epoque Wochét, egy nosztalgiahetet, amikor felidézik a boldog békeidők hangulatát. A már hagyománnyá vált rendezvény mottója idén a Lötschbergbahn századik évfordulója volt. A díszvendégek egy Bázel–Olten–Bern–Belp–Thun–Spiez–Kandersteg útvonalon közlekedő nosztalgiavonattal érkeztek a nyitóünnepségre. Nekik természetesen kötelező volt a korhű öltözet, így például a BLS vezérigazgatója egy korabeli vasutas formaruhájában mondott ünnepi beszédet.

Kandersteg állomásépülete is az időutazás tárgyává vált, így például az aktuális menetrend mellé kifüggesztettek a vasútvonal legelső menetrendjét is. Eközben senkit sem zavarta, hogy a nosztalgiavonatot továbbító, 1939-ben beszerzett Ae 6/8 típusú lokomotív már a BLS vontatójárműveinek második generációját képviselte. Sajnos a megnyitástól szolgáló mozdonyokból nem maradt fenn működőképes példány; ha ilyet akarunk látni, akkor Luzernben, a svájci közlekedési múzeumban (Verkehrshaus der Schweiz) tekinthetünk meg egy Be 5/7 sorozatú gépet. Aki kíváncsi a Belle Epoque Woche első napján készült további képekre, az kattintson.

A Belle Epoque Woche szervezői egy külön, retró stílusú újsággal is népszerűsítették a rendezvényt. A Kandersteger Zeitung idei első száma természetesen a nosztalgiavonat érkezéséről is beszámolt

Nordrampenfest, Frutigen, június 29. és 30.

Június utolsó hétvégéjén a Lötschberg hágó berni oldalán szerveznek egy ünnepséget a nagyközönség számára, pontosabban a hegyi pályaszakasz északi rámpájának kezdőpontján, Frutigen állomáson. Egy kiállításnak köszönhetően megismerhetjük a vasútvonal történetének alapjait. Előadások keretében bepillantást nyerhetünk abba, hogy mit is jelentett száz évvel ezelőtt az utazás. Persze nem feledkeznek meg a kicsiket és nagyokat egyaránt vonzó járművek bemutatásáról sem: Frutigen állomás tárolóvágányain a látogatók személyesen találkozhatnak a BLS nosztalgiaflottájának sztárjával, a cikkünk képein szereplő Ae 6/8 típusú erőművésszel.

Emellett a vasúttársaság gördülőállományának legmodernebb képviselőit is kiállítják: Egyebek mellett láthatunk majd egy duplaszintes Mutz motorvonatot, a bázisalagút egyik tűzoltó- és mentővonatát (Lösch- und Rettungszug) valamint a BLS Cargo legújabb Traxx mozdonyát. A vasútbarátok számára több mint csak hab a tortán, hogy féloránként indítanak nosztalgiavonatokat, amelyekkel a Lötschbergbahn északi rámpáján utazhatunk Kanderstegig és vissza.

Száznegyven tonnás önsúlyával a BLS Ae 6/8 típusú gépe Svájc legnehezebb egykeretes mozdonyának címét viseli és minden bizonnyal mindörökké meg is tarthatja. Mögötte a Lötschbergbahn kerek évfordulója alkalmából feldíszített RABe 535-ös sorozatú motorvonat áll. Spiez, január 16.
(fotó: BLS)

Südrampenfest, szeptember 7. és 8.

Szeptemberben a Lötschberg déli, Wallis kantonbeli oldalán ünnepelhetünk. Az útközben a Rhône-völgyre nyíló páratlan kilátásról is híres déli rámpán a vasútvonal megépülése és a helyi kultúra áll majd a különböző, tematikus kiállítások középpontjában. A szeptemberi ünnepély nem csak egy, hanem több helyszínen kerül megrendezésre, mégpedig a Südrampe közbenső állomásain. Goppensteinben – a Lötschberg alagút déli kijáratánál – az alagútépítésről, míg Hohtennben az egyéb műtárgyakról tudhatunk majd meg részleteket. Brig felé haladva Ausserbergben a lokális kultúrát, Eggerbergben a helyi kézműipart, végül Laldenben pedig a BLS sokat emlegetett úttörő szellemét mutatják be, amely a villamos vontatás korai megvalósítása mellett még más technikai vívmányokat is szült. Az ünnepség egyes állomásait a menetrend szerinti vonatok mellett a Brig és Goppenstein között közlekedő nosztalgia szerelvényekkel is megközelíthetjük majd.

Az említett két ünnepségtől függetlenül az utasforgalom indulásának századik évfordulóján, július 15-én megemlékezésül egy különvonat járja be a Lötschberg vasutat, erről azonban a BLS még nem közölt részleteket.

Kapcsolódó hírek