Űrturizmus katasztrófa után: a Virgin nem adja fel

iho   ·   2014.11.05. 16:15
cim4

A Virgin Galactic alapítója bejelentette: a pénteki katasztrófa ellenére folytatódik az űrturistákat szállító rakétarepülőgép programja. Mint arról többször beszámoltunk, múlt héten a SpaceShipTwo egy próbarepülésen, nem sokkal a hordozógépről való leoldás után, eltört a levegőben majd felrobbant, egyes darabjait 35 mérföldnyi távolságban találták meg a vizsgálók a fő roncsmezőtől.

A SpaceShipTwo egy korábbi repülésen, nagy magasságban, aktivizált feathering-rendszerrel

Az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet első vizsgálati adatai szerint a gép amiatt szenvedett súlyos szerkezeti károsodást, hogy még a légkör sűrűbb tartományában gyorsulva akaratlanul beindult az ügynevezett feathering-rendszer, amely a légkörbe való visszaérkezéskor úgy stabilizálja a gép merülését, hogy felfelé téríti ki az ikervezérsíkokban végződő két faroktartót, a szárnyfelület hátsó traktusával együtt.

Az NTSB a sok ellentmondásos adat után most közzétette az események pontos időrendjét is. A telemetriai adatok azt mutatják, hogy helyi idő szerint 10 óra 7 perc és 19 másodperc volt a leoldási idő, két másodperccel később történt a hajtómű indítása, újabb hét másodperc alatt gyorsult a gép hangsebességre majd ezután két másodperccel történt meg a faroktartó rögzítőmechanizmusának a kioldása.

Christophe Hart NTSB-elnök a feathering működését magyarázza

És noha a második lépés, a mechanizmus beindítása nem történt meg, a kioldott faroktartó elkezdett emelkedni, ezek után már csak három másodperc telt el, amíg az adattovábbítás megszűnt, vagyis bekövetkezett a baleset, a gép szerkezetét eltörte a hatalmas aerodinamikai túlterhelés. Vagyis tizenöt másodpercnyi szabad repülés történetét kell a vizsgálóknak a lehető legpontosabban rekonstruálniuk.

Az NTSB legutóbbi, még a helyszínen keltezett közleménye a korábbi hírekkel ellentétben nem jelölte meg, melyik pilóta tette „unlocked”-állásba a kérdéses kapcsolót, előzőleg ezt a momentumot Michael Alsbury másodpilótához kötötték, aki életét vesztette a balesetben. A gép pilótája, Peter Siebold még kórházban van és nem történt még meg a meghallgatása. Annak ellenére, hogy a vizsgálathoz egy „szokásos” balesethez képest sokkal több adat áll rendelkezésre, az NTSB legalább egy évet jósol a végső megállapítások közreadásáig.

Leszállás előtt egy siklópróbán, visszazárt faroktartókkal

Richard Branson nyilatkozata, valamint az, hogy a közlekedésbiztonsági szervezet egy külön csoportot állít fel a baleset kapcsán a „humán faktorok” vizsgálatára, azt sugallja, nem a rakétameghajtású mini-űrrepülőgép valamely rendszerhibájáról van szó, hanem a fedélzeten lévők valamelyikének valamilyen tevékenysége állhat összefüggésben a katasztrófával.

Erre utal Branson bejelentése is, miszerint folytatják a második SpaceShipTwo építését, amely jelenleg 65 százalékban készült el. Gyanítható, hogy ha maga a rakétarepülőgép, annak valamely szerkezeti gyengesége, vagy, mint az első jelentésekben szerepelt, a hajtóművének felrobbanása lett volna a katasztrófa oka, akkor a programot teljesen le kellett volna állítani, egyébként a baleset utáni órákban ez még egy lehetséges opcióként szerepelt Branson nyilatkozatában is.

Branson és a pilóták egyike egy korábbi felvételen a SpaceShipTwo kabinjában

Most azonban a Virgin Galactic alapítója kijelentette: levonják az összes szükséges következtetést az első gép balesetéből és szerelik a következőt. „Ha nem éreztem volna biztonságosnak a gépet, akkor nem javasoltam volna másoknak is, hogy repüljenek vele” – fogalmazott Branson, aki azt is elmondta, hogy a katasztrófa után két újabb személy fizette meg az előleget a repülésre, és az eddigi nyolcszáz jelentkező közül senki nem lépett vissza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.