Úszik-e még valaha?

Kemsei Zoltán   ·   2012.03.04. 08:30
00

A február végi felvételek tanúsága szerint az amúgy is erősen korrodált hajótest megroppant, megdőlt, a kajütablakokon ömlik be a víz. A tulajdonos – Molnár János, a Mahart Tiszayacht Kft. termelési vezetőjének elmondása szerint – nem foglalkozik a hajóval, eddigi ápolását, víztelenítését magánszorgalomból a kikötő dolgozói végezték.

A Szőke Tisza már Tápén félreállítva, de még úszóképesen<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(Lossonczy Miklós felvételei)

A Szőke Tisza Szeged egyik színfoltja volt. A Belvárosi híd közelében kikötve örvendeztette a városlakókat és a vendégeket hajóuszodájával, éttermével, diszkójával. Karrierje 2000-ben ért véget, a hatóságok ebben az évben már nem adták meg az engedélyt a további üzemeltetésre, a tápéi kikötőöbölbe vontatták. Tulajdonos tulajdonost követett, mígnem 2010-ben a Technológia Tudásalapú Vállalkozásfejlesztési Nonprofit Kht. vásárolta meg. A társaság pályázott is a felújításra, ám amikor megnyerte a félmilliárdos összeget, önrész hiányára hivatkozva vonult ki az üzletből. Olyannyira, hogy a Mahart Tiszayacht Kft. illetékese szerint másfél éve még csak nem is érdeklődött, mi van a hajójával, közben milliós tartozásokat halmozott fel. A Tiszayacht a tulajdonviszonyok rendeződése után megvásárolná a Szőke Tiszát, de ennek időpontja (és a most süllyedőfélben levő hajó addigi állapota) kérdéses.

Miért is érdekes ennyire ez a hajó? Kezdjük azzal, hogy az egyetlen megmaradt kétkéményes személyszállító folyami gőzhajóról van szó. Az életkora is tekintélyt parancsoló, 1917-ben Angyalföldön, 1276-os gyári számon épült, egy évvel később egy típustársa követte. A hajó nevei híven követték az ország társadalmi-politikai változásait. Épülésekor az épp regnáló (utolsó) magyar királyról a IV. Károly nevet kapta. 1919-ben a royalizmus enyhén szólva sem volt már divatban, a politikailag semleges Sas felirat virított az oldalán. 1930-ban szintén az akkori szokásoknak megfelelően a Szent Imre, 1950-ben a Felszabadulás nevet adták neki. Menetrend szerinti szolgálatát befejezve, 1958-ban turistahajóvá építették át, majd 1976-ban kivonták a forgalomból, állóhajóként egy ideig az Újpesti-öbölben tartózkodott. A Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat 1978-ban vásárolta meg, és a következő évtől szolgálta Szeged szórakozni vágyó közönségét.

A hajó 1917-ben, a gép egy évvel korábban készült

A némely internetes portálon Szegedi Titanicnak is nevezett hajó védett közlekedéstörténeti emlékké nyilvánítása annak idején elmaradt, egyik eddigi tulajdonos sem tekintette fontosnak. Kérdés, ha papíron megvan a védelem, ilyen sorsra jutott volna a hajó?

Kapcsolódó hírek