Uszkárényije másképpen, Kínában: rengeteg út és vasút épül

MTI/iho   ·   2015.02.28. 09:12

A China Daily napilap a központi gazdaságtervező szervet, a Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottságot (NDRC) idézi, amelynek képviselői úgy fogalmaztak, új beruházási projektek országszerte várhatók, de a fejlesztés kiemelten a közép- és nyugat-kínai tartományokra fókuszál, ahol például minden korábbinál több vasútvonalat állítanak majd működésbe idén. A közlekedési infrastruktúrát érintő beruházások felgyorsítása a gazdaság növekedésének egyik fő motorjaként is szolgálhat – így az NDRC.

Továbbképzés

Uszkárényije, azaz gyorsítás, oroszul. 1985-ben bejelentette az SZKP, hogy a szovjet gazdaság stagnálása olyan mértéket öltött, hogy szükség volt a teljes átszervezésére. A reformokat kezdetben „uszkárényije” néven emlegették, de igazi jelszavai a peresztrojka – gazdasági és társadalmi átalakítás – valamint a glasznoszty – politikai nyitás, nyíltság – voltak. A reformok nagy részét, de főleg a külpolitikai trendváltást a szovjet vezetés ortodox tisztviselői túl radikálisnak ítélték meg.

Kedvezményes politikákkal a szervezet a magántőke bevonását is fokozni kívánja, ezzel is tovább gyorsítva a beruházások kivitelezését. A gazdaságtervező héten közzétett legfrissebb statisztikái szerint tavaly rekordmagas összeget, 2,5 ezermilliárd jüant (110 ezer milliárd forint) költöttek vasutak, köz- és vízi utak, valamint repülőterek építésére. Ez az összeg 2015 során ennél is magasabbra nő majd, amelynek legnagyobb részét – mintegy 1,1 ezer milliárd jüant (48,4 ezer milliárd forint) kínai sajtóértesülések szerint a vasúti projektek teszik majd ki, ezen projektek nagysága ugyanis elmarad az idén lejáró aktuális öt éves tervben előírtaktól.

Január elején a lapok arról is cikkeztek, hogy a kormány 2016-ig összesen 10 ezermilliárd jüant (44 ezer milliárd forint) kíván költeni több mint 420, már jóváhagyott infrastrukturális projektre, melyek közül 7 ezermilliárd jüanos (308 ezer milliárd forint) értékben 300 már akár idén megvalósulhat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek