Ütemesen halad a teljes elkészülés felé az esztergomi vonal

iho/vasút   ·   2016.11.25. 12:47
400px_2es

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs osztályvezetőjének a Facebookon közzétett posztja szerint a NIF célja, hogy a 2-es vasútvonal 2017 őszére ötvenegy kilométer hosszan alkalmas legyen a villamos vontatásra. Ehhez két alapfeltétel szükséges: bővíteni kell az istvántelki alállomást, valamint feszültség alá kell helyezni a vasúti villamos felsővezeték-hálózatot Rákosrendező és Esztergom között. 2018. szeptember végéig alállomás létesül Dorogon is, valamint folyamatosan állítják majd használatba a villamosításhoz kapcsolódó további erősáramú berendezéseket is.

A tervek szerint 2017 őszére kiépül a villamos felsővezeték a 2-es vonal felett (fotó: Vörös Attila)

Angyalföld és Újpest között 2017. február végéig új, második vágány  épül meg. Angyalföld állomáson széles utasperonokat, lépcsőket alakítanak ki. Újpest megállóhelyen két lift telepítésével biztosítva lesz az akadálymentes közlekedés a metró és a peronok között, továbbá gyalogos aluljárót hoznak létre a Béke útnál.

Várhatóan 2017 szeptember végéig elkészül a Rákosrendező–Angyalföld vonalszakasz átépítése, és Angyalföld állomás vágányhálózatának átépítése is. A tervek szerint 2017 év nyár végéig átépítik Újpest megállóhelyen a peront és a perontetőt, továbbá zajvédő falat telepítenek. Megvalósul a Balzsam utca korrekciója és az Újpalotai útátjáró átépítése is. Klotildliget felvételi épület megújítása 2018. szeptember végéig készülhet el.

A fennmaradó átépítés vázlati terve (forrás: NIF)

Dorogon várhatóan 2017. szeptember végéig elkészül az új, második vágány a Mészkőhegyi elágazás közelében. 2018. szeptember végéig megújul Dorog állomás felvételi épülete, továbbá autóbuszforduló is létesül. Dorogon összekötő út épül a Hantken Miksa u. és az esztergomi út (111-es főút) között, továbbá bejáró utat és buszmegállókat is kiépítenek.

Esztergomban a tervek szerint 2017. szeptember végéig befejeződik az állomás vágányhálózatának átépítése, a felvételi épület megújítása, valamint az állomás előtti tér felújítása. 2018. szeptember végéig elkészül a tizenkét kocsiállásos autóbuszállomás, a vasútállomás közelében két körforgalom és három jelzőlámpás csomópont, az új biztosítóberendezési üzemi épület, és az új Volán forgalmi épület.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek