A projekt őszi, teljes befejezéséig menetrendi korlátozások, zajjal és porral járó munkálatok már nem várhatóak. A fővonali szakaszon éjszakai vágányzárak mellett áprilisban elvégezték a megépült vasúti pálya technológia szerinti szabályozását. Legkésőbb június végéig elkészülnek a gyalogos átjárók, zajárnyékoló falak, vasúti pályát víztelenítő árkok építésének befejező munkálatai is. A kivitelező a végleges tereprendezést, az organizációs utak helyreállítását is elvégzi.

Hamarosan teljesen elkészült a 30-as vonal Balaton déli partján futó szakaszának felújítása (fotóK: NIF Zrt.)

A beruházáshoz kapcsolódóan Lepsény állomás új peronjának, az állomás részleges átépítésének munkálatait is befejezik június közepéig. Siófok állomás részleges lezárása mellett folyik a peronok átépítése. Ennek eredményeként az utasforgalmat már az állomás II-III. vágányai közötti új magasperon szolgálja ki. A hátralévő munkálatok során a IV-V. vágányok közötti peron átépítése történik, ami miatt az állomással párhuzamos Indóház utcánál időszakosan előfordulhat a közúti forgalom korlátozása. A munkálatok előreláthatólag június végéig tartanak majd. A kivitelezés ideje alatt a vonatok menetrend szerint közlekednek.

A vonatforgalom zavartatása nélkül folynak az utómunkálatok a Fonyód–Kaposvár vasútvonalon is. Jelenleg a vágányszabályozási, kitérőszabályozási és zajvédőfal építési munkálatok zajlanak, valamint Lengyeltóti, Somogyvár, Osztopán és Kapostüskevár állomásokon és megállóhelyeken az átszállást segítő P+R parkolókat építi a kivitelező.

Balatonvilágoson a vasúti pályának helyet adó löszfal kiegészítő víztelenítési munkálatai kezdődtek meg. A munkálatok befejeztével a terület helyreállítása megtörténik. A kiegészítő víztelenítési munkálatok ütemterv szerint 2019 tavaszán zárulnak le.

A 30-asból kitermelt vissznyereményi anyagokkal a 36-os vonalat is feljavították

A fejlesztés eredményeként az utazók gyorsabban juthatnak majd el a Balatonhoz. A menetidő a főváros és Keszthely között további tíz perccel csökken, Kaposvárról Fonyódra pedig a mostani hetvenöt-nyolcvan perc helyett ötven-ötvenöt perc lesz. Az új magasperonoknak köszönhetően kényelmesebbé, az átépülő közúti és gyalogos átkelők megépülését követően biztonságosabbá válik a közlekedés.

A kivitelezést az R-Kord Építőipari Kft., a V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. közös, Déli-part 2016 Konzorcium elnevezésű konzorciuma végzi. A balatonvilágosi víztelenítési munkákért a Sycons Kft. felel. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!