Üzemanyagcellás hibrid buszok Kölnben

Ács Attila   ·   2011.09.20. 11:30
phileas_koln_fooldal

Tavasszal kezdte meg a próbafutásait a kölni székhelyű RVK-nál az a két Phileas, amely a maga nemében világújdonságnak számít, hiszen korábban még senki nem épített üzemanyagcellás, pláne nem üzemanyagcellás-hibrid hajtást csuklós buszba. Maga a soros-hibrid hajtáslánc a düsseldorfi Vossloh-Kiepetől származik, a 26 kilowattórás akkumulátorokat a Hoppecke, az üzemanyagcellákat pedig a kanadai Brilon gyártotta.

De nem érdemes szó nélkül elmenni a VDL csoporthoz tartozó, APTS cég által készített karosszéria mellett sem, ami ugyan nem itt debütált, de még mindig különlegesnek számít a konkurencia termékeihez képest. A kocsiszekrény alumíniumból és műanyagból készült, így jelentős súlycsökkenést sikerült elérni, ami azt jelentette, hogy a jármű utaskapacitását az üzemanyagcellás-hibrid hajtásrendszer okozta többletsúly miatt sem kellett lekorlátozni. Ráadásul minden egységet a tetőn, illetve a hátsó kerekek fölötti motortérben helyeztek el, így az utastér száz százalékban alacsony padlós és teljesen dobogómentes. Ennek köszönhetően egyébként az ülés- és az ajtóelrendezés a gyártás során gyakorlatilag tetszés szerint variálható, bár ezt az RVK most nem igazán használta ki.

Nem okoz gondot a relatíve nagy tengelytáv sem, hiszen az összes kerék kormányzott, így a busz remekül manőverezhető, akár oldalazva is be tud állni a megállóba.

A két különlegesség szeptember 8. óta Köln elővárosi, valamint Hürth és Brühl városi vonalain közlekedik, de hamarosan két ugyanilyen áll forgalomba Amszterdamban is.

Amikor éppen nem dolgoznak, akkor kiállításokon fogják bemutatni őket: például a negyvenhatodik IAA-n Frankfurtban, a tizenegyedik Német Repülőnapon Kölnben, az üzemanyagcella szimpóziumon Stuttgartban, az UrbanTec kongresszuson és vásáron Kölnben, valamint még számos más rendezvényen.

A járművek fejlesztésének és üzemeltetésének költségeit egyébként az Európai Regionális Fejlesztési Alap, Észak-Rajna–Vesztfália, Rhein-Erft megye, valamint Hürth és Brühl önkormányzata finanszírozza.


Kapcsolódó hírek