V0 nélkül elmarad a tranzitforgalom

iho/vasút   ·   2012.10.10. 19:20

A lehetséges nyomvonalakat kijelölő megvalósíthatósági tanulmány novemberre készülhet el – írja a Napi Gazdaság. A tanulmány megírását nyílt közbeszerzésen a Főmterv Zrt. által alakított V0 Magyarország Konzorcium nyerte, az építkezés leghamarabb 2017-ben kezdődhet.

Fülöp Zsolt, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elnöke szerint a tranzitforgalom szempontjából nélkülözhetetlen a körgyűrű megépülése: a jelenlegi vasúti pályák egyszerre kellene, hogy kiszolgálják az elővárosi és távolsági személyszállítást a teherfuvarozás mellett, erre a szűk kapacitásuk és leromlott műszaki állapotuk miatt nem alkalmasak.

A lehetséges nyomvonalak Komárom és Szolnok között több lehetőséget is kínálnak a Duna keresztezésére Budapesttől Dunaföldvárig. A beruházás teljes értéke 270-600 milliárd forint között mozoghat, de a körgyűrű megépítése nélkül is mintegy 250-300 milliárd forintos fejlesztésre lenne szükség a jelenlegi hálózaton.

Kapcsolódó hírek