Ha már annyi terv született arra, hogy hogyan lehetne Budapest belső területeit mentesíteni az átmenőforgalomtól, aztán ez a sok-sok terv mind nem, vagy másképpen valósult meg, semmi kockázat nem rejlik abban, ha egy további lehetséges alternatívát is felvázolunk. Pontosabban egy csokrot belőlük, hiszen az M0 egyik kinőhetetlen gyerekbetegsége, hogy túl sok problémát szeretne egyetlen huszárvágással orvosolni. A sokféle problémához pedig lehet, hogy nem egy huszárvágás, hanem sokféle kisebb intézkedés tartozik.

Mindenekelőtt egy alapdilemma, amelyen az M0 koncepciója is nyugszik: legnagyobb visszatartó erő az útvonaltervezésnél, ha az út nem használható, mert mondjuk éjjel-nappal tele van. A lélektani határon felüli forgalomterhelésnél nem, vagy csak kevesen fogják az adott útszakaszt használni. Amennyiben egy alternatív útvonal megépítése csökkenti a terhelést és az a lélektani határ alá huppan, az útvonal ismét vonzó lesz, egészen addig, amíg a telítettség az eredeti lélektani határértéket ismét el nem éri. A forgalom gyökeres áttereléséről egy adott útvonalról egy másik, kedvezőbb útvonalra kevés példát ismerünk, annál több olyat, amikor mind az eredeti, mint az úgynevezett tehermentesítő útvonal a szívinfarktus szélére került.

Ez már csak így van, azóta, mióta az utak elvesztették valódi céljukat – a területek feltárását, a települési szövet tagolását, közösségi tér-funkciójukat –, és szinte kizárólag úgy tekintünk rájuk, mint egy rejtelmes, valahonnan valahová folyó folyadék – a forgalom – elvezetésére irányuló csatorna.

Fentiek alapján az a régóta dédelgetett, idealizált kép, amelyben Budapesten, a budai rakparton, vagy a Margit-körúton néhány autó gurul, mint a városi forgatag része, az összes többi jármű pedig valahol a budai hegyekben egy autópályán dübörög északról délre és délről északra, teljesen hamis. A valóság az, hogy dübörgés is lesz odafent, és a mainál valamivel kisebb, de azzal jól összevethető forgalmi terhelés is lesz idelent. A kettő között pedig minden. A kereslet – amelynek a kölönböző elkerülőutakkal meg akarunk felelni – ugyanis kielégíthetetlen.

Ez a németországi kép pusztán a hangulatkeltés miatt került ide

(Az idő-, vagy „korszakfaktor” hosszan elemezhető fogalma most – az egyszerűsítés kedvéért – csak egy mondat erejéig merül fel: valószínűleg korszakváltás közeleg az egyéni motorizált közlekedés terén, ezért azok a társadalmak, melyek úgy tesznek, mintha az ötvenes évek elején, a motorizációs és infrastruktúra-építési hullám kezdetén állnának, vélhetően vesztésre állnak. Magyarország éppen így tesz, és ennek jóságában teljes a társadalmi egyetértés.)

Természetesen egy szóval sem állítja senki, hogy a budai agglomeráció úthálózata rendben van, beavatkozás nem szükséges. A lehetséges szemléletváltás a fejlesztések mikéntjét illetően – az alapproblémát elismerve – inkább abban rejlik, hogy e rendkívül aprólékosan részletezett problémacsokor megoldását egyetlen nagyberuházástól, vagy sok kisebb, a részletekre jobban figyelő beavatkozástól várjuk.

Nem kétséges, hogy a társadalom döntő többsége nagyberuházás-párti. Ennek sok oka van. A nagyberuházást egyszerűbb kommunikálni, látványosabb, a politikus nagy barátja – akárcsak a beton. A nagyberuházások egyszerű mozgatórugói mindenki számára közérthetőek. Társadalmi támogatottsága miatt döntéshozói szinten is egyszerűbb a szükséges összegeket mellérendelni, vagy legalábbis emellett érvelni. Tervezők és kivitelezők is jobban szeretnek egy viaduktot megtervezni és megépíteni, mint ezerötszáz átereszt.

Mindezek mellett a nagyberuházások nem azon az érzékenységi szinten mozognak, ahol a részletekre figyelni lehetne – és ez természetes. Nagyberuházánál az apróságok elsikkadnak – hozzá kell tenni, hogy jogosan, ezt nem is várja el senki –, ez azonban ok és okozat egyben: éppen a részletek miatti érzéketlenség hajtja a vizet döntően a nagyberuházások malmára. Ha nagyobb lenne a részletek iránti érzékenység, billenne a szuperműtárgyak és a kisebb, helyi farigcsálások aránya.

Ha a nagyberuházások alternatívájaként a kisebb beavatkozások mellett próbálnánk meg érvelni, nehéz dolgunk lesz. Még akkor is, ha mindenki jól tudja, hogy sokkal egyszerűbb százszor kiadni ezer forintot valamire, mint egyszerre kiperkálni százezret. Minden érintett, a sarkon lakó és a döntéshozó is elvesztette már az érzékenységét a részletek iránt, még akkor is, ha a sarki beavatkozásnak hosszabb távon jóval erősebb hatása lehet az életünkre, mint egy távoli szuperműtárgynak. Most mégis megpróbálkozunk ezzel a lehetetlen misszióval és a sorozat további részeiben sorra vesszük, mit lehetne barkácsolni a budai agglomerációban addig is, amíg még egyáltalán létezik egyéni motorizáció. Gyorsan, csak gyorsan!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!