Váltás az Airbus élén

iho   ·   2018.10.09. 12:00
_30A7338-2A_cim
Meglehetősen eseménygazdag időszakban döntötte el az európai repülőipari óriás igazgatótanácsa, hogy kit jelöl a távozását már tavaly bejelentő Tom Enders elnöki székébe: az utód a francia Guillaume Faury lesz, aki jelenleg az Airbus Commercial Aircraft vezérigazgatója. Tom Enders 2012 óta töltötte be az elnöki posztot, amelyet jövő áprilisban hagy majd el, amikor a részvényesek testülete rábólint a változásokra.

Az Airbus igazgatótanácsa a Le Figaro szerint azért sietett ennyire a formális váltás előtt a döntéssel, hogy megnyugtassa a piacokat a sokhónapos feszültség után az Airbus vezetésében. Más lapok is megerősítették, az Airbus stratégái szerint nem szabad továbbra is fenntartani a bizonytalanságot a vezetés körül.

Faury: bőséges iparági tapasztalatok

Tavaly jelentette be távozását a világ leghíresebb repülőgép-eladója, John Leahy, és már idén szeptemberben mondott le az új kereskedelmi igazgató, Eric Schulz, mindössze tíz hónappal azután, hogy kinevezték. A Rolls Royce-tól átpártolt Harald Wilhem – a cég talán leginkább szókimondó nyilatkozatokkal szolgáló vezetője – szintén elhagyja az Airbust a tavaszi gyűlés alkalmával. Ugyancsak fontos volt Fabrice Bregier távozása, aki a francia lap megfogalmazása szerint az Endersszel folytatott hatalmi harcba bukott bele.

Faury 50 éves, Tom Enders indította el az Airbusnál a karrierjét, 1998-ban az Eurocopter mérnöki részlegénél, majd a repülési teszteknél dolgozott. Később az Europcopter kereskedelmi programokkal megbízott alelnöke, azután pedig a kutatás-fejlesztéssel megbízott alelnök lett. 2009-ben átment a Peugeot vezetésébe mint szintén kutatással és fejlesztéssel foglalkozó alelnök, 2013-ban tért vissza az Airbus Helicopters elnökének, és idén vette át Bregier helyét az Airbus kereskedelmi repülőgépeket gyártó divíziójának (Airbus Commercial Aircraft) élén.

Enders és Bregier: hatalmi harc (fotó: Flightglobal)

Faury tehát bőven rendelkezik repülőipari tapasztalatokkal, emellett külön előnye, emeli ki a Figaro, hogy a francia és brit hatóságok által folytatott korrupciós vizsgálatoknak nem lehet a célpontja, mert a kérdéses ügyek idején a Peugeot vezetésében működött. Az iparági vélemények szerint várható, hogy az új Airbus-főnök radikálisan leegyszerűsíti az Airbus-csoport mostanság meglehetősen bonyolult szervezetét, vezetési struktúráját, már csak azzal is, hogy egy személyben lesz elnök és vezérigazgató. Vagyis Faury továbbra is kézben tartja a gyártási folyamatokat, ez pedig a mostani lemaradásokat tekintve kulcskérdése az Airbusnak.

Az igazgatótanács megköszönte Tom Enders majd két évtizedes, „nagy szenvedéllyel végzett sikeres szolgálatát”. Enders Fauryt kiváló választásnak minősítette, annak az új vezető generációnak a tagjaként, amelyre az Airbusnak a következő évtizedekben szüksége van. Enders egyben biztosította utódját a „sima átmenetről”.

A lelépő Airbus-főnök sima váltást igér

A Bloomberg szerint Faury jelölése az Airbus belső köreinek sikere, egyébként rajta kívül Patrice Caine, a Thales elnöke is szóba került.

A Reuters a változás kapcsán emlékeztet arra, hogy az Airbus élén a vezető pozíciókat hagyományosan megosztják a németek és a franciák között. 2013 óta a párizsi és a berlini kormánynak nincs közvetlen beleszólása a kinevezésekbe, de persze hallatják hangjukat mint részvénytulajdonosok, és mint a védelmi ágazat fő vásárlói.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek