Várhatóan 2018 első felében kezdődhet meg az új mohácsi kikötő építése

MTI/iho   ·   2016.12.03. 09:41

Szekó József (Fidesz-KDNP), a Duna-parti város polgármestere az MTI-nek elmondta: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozott beruházás támogatási szerződését a közelmúltban írták alá. Az új kikötő megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a közbeszerzési eljárás előkészítés alatt van, a kivitelezőt jövő nyárra - legkésőbb augusztusra - kiválasztják. A polgármester tájékoztatása szerint a nyertes cég feladata lesz a már meglévő tendertervek alapján a kiviteli terv elkészítése. Az építkezés várhatóan 2018 első felében indul, és a tervek szerint 2019 közepére fejeződik be. A konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra. A két hajóállásosra tervezett létesítmény háromszázharminc méter hosszú partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással, és húsz-negyven lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják. Az IKOP pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának háromszázmilliós önerőt kell biztosítania. A beruházás nyomán tizenöt-harminc új munkahely jöhet létre a városban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek