Városkép, megálló, utaskomfort – 2. rész

Zöldi Péter   ·   2014.05.26. 12:15
00kicsi

Egészen a kilencvenes évek elejéig (az 1-es villamos vonalának kivételével) nem történt meg annak felismerése, hogy a megállók az utas és a szolgáltatók találkozásának elsődleges terepe – előkészítve a járműveken való utazás komfortját. Talán nem volt e kornak beszédesebb példája, mint az akkori 49-es autóbusz vonalának Detrekő utcai megállója, ahol egy – fotóval már sajnos nem dokumentálható –  hullámlemezből is csak hozzávetőlegesen összerótt bódé szolgálta a Fillér utcai általános iskola forgalmát. A többi ahogy esett, úgy puffant. Néhány szerencsésebb, központi helyzetű csomópontban (Moszkva tér, Móricz Zsigmond körtér) épületkomplexumnak is beillő építmények nyújtottak védelmet, amelyeket még a háborút megelőző időszakban kialakult „villamos-pályaudvaroktól” örökölhettünk meg. Ezzel szemben a teljes Belváros megállóhálózata tető nélkül működött, a külső kertvárosokban néhány, a Volánnal közös megállóban viszont megtalálható volt az utóbbi szolgáltató megállóépülete. Nem túlzás az épület elnevezés, hiszen általában falazott szerkezetű, ajtóval-ablakkal ellátott, egyebekben rendkívül színvonaltalan váróhelyiségekről volt szó, ahová a közös megállókban a BKV-utasok is behúzódhattak, és a falakon – ha utazási információt nem is – megtalálhatták a helyi filmszínház műsorának több évre visszatekintő lenyomatait. Talán kijelenthető, hogy a külvárosok siralmas, kaotikus városképi egyvelegében ezek a teljes biztonságot nyújtó házikók nem osztottak, nem szoroztak.

A magán- és közérdek példaszerű egybefonódását, ennek megfelelően az adott épületeken kívülre, annak környezetére is figyelő építészeti magatartást figyelhetünk meg néhány olyan esetben, ahol az épületbe integrálták a megállókat, ahogy ez például az újpesti Szülőotthon esetében is történt. Ez annak a hagyománynak a logikus továbbfolytatása, amely szerint az utca maga védelem nélküli tér, a közlekedők védelmet az utcát határoló épületek ki- és beugrásai alatt találhatnak. Számos városiasabb, tömörebben beépített területen nyílt volna még erre lehetőség, a kooperáció és a figyelem hiányáról árulkodik, hogy e példa éppen egy perifériáról származik.

Az elhanyagoltság ellenére építészetileg és funkcionálisan perfekt megoldás: Újpest, volt Szülőotthon<br>(forrás: www.4.kerulet.ittlakunk.hu)

Az egységesítés igénye – és mindaz az előny, amely ezáltal üzemeltetésben, fenntartásban, arculatban jelentkezik – persze megjelent, ennek eredményei az előre gyártott, helyszínre daruzott, majd odabetonozott védőtetők, amelyekből ma már csak mutatóban lehet látni a városban, köztük az egyik utolsót Csepelen. A felvállalhatatlan dizájn nagy szerepet kapott abban, hogy ez a megoldás szélesebb körben nem terjedt el.

Korszerűnek indult, de mérhetetlenül elavult: védőtető Csepelen<br>(forrás: www.csepelinfo.hu)

Talán nem vagyok egyedül a következő emlékképpel: 1990 őszének egyik borús napján kisebb tömeg járt csodájára a Szent Gellért téren az éjszaka leple alatt lepottyantott futurisztikus megállóépületeknek. Teljesen áttetsző! Keretezetlen teliüveg-táblák! Plakáthely is van benne, ráadásul világító dobozban! Az utazóközönséggel ellentétben a városi madarak nem értékelték megfelelően az esőbeálló transzparens voltát, rendszeresen zúzták magukat halálra az üvegtáblákon, amelynek az üzemeltető ragadozómadarak árnyképeivel próbálta meg elejét venni. Néhány nap múlva az Örs vezér terét népesítették be váratlanul az üvegkalitkák, ekkor már lehetett sejteni, hogy átfogó arculati koncepcióváltás előtt állnak a budapesti megállók. Már, ha addig lehetett egyáltalán arculatról beszélni. Az utca mindentudó jósainak borúlátó jövendőmondása azonban bevált, az erre indíttatást érzők valóban napokon belül szétverték az összes üvegtáblát. További érdekes adalékot szolgáltatott viszont a történethez az, hogy a kárt rögtön helyrehozták és később sem kellett sokáig várni egy-egy törött üvegtábla cseréjére. Az addig megszokott karbantarási- és igényszint emelkedése egy teljesen új üzleti konstrukciónak
volt köszönhető: a közlekedési vállalat „megengedte” egy (több) vállalkozónak, hogy a megállóiban hirdetőhelyeket létesítsen, amelyek „mellesleg” az utazóközönség védelmét is ellátják. „Tetővel ellátott hirdetőoszlop” – így jellemezhetnénk az új képződményt és a szerződésbe még az is belefért, hogy kevéssé frekventált helyeken plakáthely nélküli védőtetőket is elhelyeztek. A gyors csere és javítás tehát nem a közlekedési vállalat erénye volt, hanem a hirdetésszervezőé, aki nem engedhette meg magának, hogy frissen beindult üzletének hírnevét rongyosodó megállóépületekkel csorbítsa.

Kevés eredeti található már a tetővel ellátott hirdetőoszlopból, a kezdetben uralkodó sötétbarnát az okkersárga követte<br>(forrás: www.mahir.hu)

Az „üzleti alapú”, a közlekedési szolgáltatónak egy fillérjébe sem kerülő védőtetőkből több alaptípus is készült, és ebben gyökerezik a jelen számtalan könnyűszerkezetes megállótípusa is. A négyzetes zártszelvények közé feszített, laposacéllal merevített, íves plexitetős, sorolással bővíthető típust követte a hajlított csövekre ültetett műanyagtető, amely egy sajátos statikai ellentmondást hordozott magában: ha ugyanis a tető súlyának hordozására a közbenső, csak hátsó befogásssal bíró oszlopelemek elegendőek, miért kell a két szélső tartóelemet elöl is letámasztani?

Budapest a megállódizájn területén az általános európai trendbe illeszkedik: megállók Szlovákiában...<br>(forrás: www.ispa.sk)

A különböző típusok tervezői már maguk is felismerték ezt a paradoxont, ezért a legújabb típusok kizárólag a hátfal vonalában vannak a talajhoz rögzítve, a padok, az oldalsó védőfalak és a tető is konzolosan nyúlik előre. A konstrukció elegánsabb, a statikai szerkezet egyértelműbb, a takaríthatóság egyszerűbb lett.

...és Lengyelországban<br>(forrás: www.walk.pl)

Városképileg nehéz besorolni ezeket a képződményeket. Anyaghasználatuk, méreteik, elhelyezésük alapján nem az épületek, hanem az utcabútorok közé tartoznak, az utcabútor pedig múlandó és egy adott kor ízlését tükrözi. Így hát e tárgyak életciklusa is – eltérően az épületektől – egy-másfél évtizedre korlátozódik, ezután cserélhető, átadhatja helyét az aktuális, divatos újdonságnak. Körülbelül tehát olyan jelentőséggel bírnak e tárgyak, mint egy hirdetőoszlop, egy pad, egy szemetes, egy lámpaoszlop. A velük szemben támasztott legfontosabb elvárást teljesítik, az elvi probléma (miért kell az utca terébe építeni?) valóban csak elvi marad, a városképbe transzparenciájuk által teljesen beleolvadnak. Lehet ennél több? A kérdésre a választ a cikksorozat következő részében, az épített védőtetők vizsgálatával keressük.

A CityLight evolúciója a Móricz Zsigmond körtéren, konzolosan előrenyúló burkolóelemekkel<br>(forrás: BKK)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek