Közlekedés december 31-én napközben: vasárnapi menetrend szerint

December 31-én napközben a vasárnapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. A bevásárlóközpontokat is érintő autóbuszok többsége jellemzően 17–18 óra után már nem érinti bevásárlóközponti megállóját. A nappali üzemzárás után a szokásosnál lényegesen sűrűbb éjszakai járatokkal lehet utazni.

Közlekedés szilveszter éjszaka: éjjel 1 óráig a metrókkal, valamint a sűrített éjszakai járatokkal

December 31-én, szilveszter éjjelén lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. A korábbi években megszokottaktól eltérően, egy hónapos előkészítő munkának köszönhetően az M2-es, az M3-as és az M4-es metróvonal üzemidejét meghosszabbítják: a szerelvények a végállomásokról éjjel 1 órakor indulnak utoljára, azaz a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rájuk.

Egész éjjel közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, az éjszakai üzemkezdettől hajnali 2 óráig közösen 3-4 perces járatsűrűséget biztosítva, majd 2 órától az újév hajnali üzemkezdetig 5 percenkénti követéssel.

Az éjszakai buszok vonalán – néhány kivétellel – egész éjszaka sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.

  • A szokásosnál háromszor sűrűbben jár majd a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 922-es, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es éjszakai busz, továbbá
  • a szokásosnál kétszer sűrűbben jár majd a 914A, a 923-as, az egész éjszaka közlekedő 934-es, a 941-es és a 960-as éjszakai busz.
  • Meghosszabbított üzemidővel jár a 916-os és a 940- es éjszakai autóbusz,
  • a 901-es és a 918-as éjszakai busz vonalán pedig a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal lehet majd utazni.

A közösségi közlekedési járatok december 31-éről január 1-jére virradó éjszaka érvényes menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK Futár utazástervezővel is.

Közlekedés január 1-jén: vasárnapi menetrend szerint

2018. január 1-jén a közösségi közlekedési járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés január 2-ától

Január 2-án az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. Január 3-tól a járatok a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek, az M3-as metróval pedig ettől a naptól ismét a vonal felújításának idején érvényes forgalmi rend szerint lehet utazni: a szerelvények munkanapokon az első hajnali indulástól 20:30-ig a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között közlekednek, esténként 20:30-tól üzemzárásig, valamint szombaton és vasárnap egész nap a teljes metróvonalon pótlóbusz jár.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!