csik

 

 

A sárándiak tora

A debrecen–nagyváradi HÉV időben legkorábbi (1894) tagvasútján az utolsó üzemnap mindkét fordájában MDmot szerelvény közlekedett, pedig az utóbbi időkben már csak a Bz járt arrafelé. Ha a Ganz motorvonatnak lelke van, december 12-én biztosan erős sorsközösséget vállalt a földikutyás vonallal. Hiszen ahogy annak búcsút kellett intenünk, úgy a szépséges Ganz-jármű legyártott egységeinek túlnyomó többsége is már csak az örök vicik birodalmában rotyog elegánsan és üzembiztosan. Vélhetőleg ezen a vonalbúcsúztatón voltak a legtöbben, és ide érkeztek a legnagyobb távolságokból, a fővárosból és az ország már „vasútmentesített” tájegységeiből. Az Indóház főmunkatársai mellett a vasutallomasok.hu szerkesztői stábját (Tóth Márton, Faltusz Csaba és Szente-Varga Domonkos), valamint Németh Andort is az utolsó vonatpár utasai között üdvözölhettük. A búcsú rengeteg helyi polgárt, gyermekeket, középkorúakat és idősebbeket mozgatott meg, akik mind meghatódva búcsúztak a bihari szárnyvonaltól. Sírt a kislány, amikor megértette, hogy a vonat nem fütyül többé, sírt az idősebb asszony, aki negyven évig járt naponta munkába a vasúton, és sírt a sárándi csomóponti főnök – pedig neki ezután csak fele „királyságára” kell odafigyelnie.

 

DSC_7026

Az utolsó előttinek Létavértesre érkezett 36816 számú személyvonat a korai decemberi éjszakában

 

DSC_7054

Sáránd személyzete az utolsó vonatnak szánt koszorúval

 

Gondosan nyirbálták a vasutat jó másfél évtizede: szolgálat, raktár, rakodás, tolatós régóta nincs a közbülső és végponti állomáson. De az utolsó vonatpárhoz kijött mindegyik egykori állomás vasútról nyugdíjazott személyzete. Lámpával, egyenruhában fogadták a sötét éjszakából előbújó hármas fényt. Ily módon a patyolattisztaságú sárándi vasútállomáson szolgálatot teljesítő és pihenőnapos személyzete gondoskodott a méltó hangulatról. A vasutasok süteménnyel, pogácsával, finom illatú kávéval és forró citromos teával várták a jövevényeket, a Debrecenből és távolabbról érkező részvétnyilvánítókat, valamint a sajtó munkatársait. Oláh Antal nappalos váltókezelő kitakarította az – egyébként is kórházi tisztaságú – várótermet, az utasok melegedve, étellel, itallal várhatták az utolsó vonatot. Szegedi Lajos nappalos szolgálattevő még engedélyt adott a Nagykereki felől érkező személyvonatnak, majd átadta a „legnehezebb” szolgálatot Deczki Kálmánnak, és immár civilben csatlakozott a gyásznéphez. Balogh Zsigmond, a fiatal csomóponti főnök meghatódva mesélt az újságíróknak, tévéseknek a vonal száztizenöt éves múltjáról, szebb napjairól, és saját jövőbeni céljáról, hogy a most még meghagyott Nagykereki várótermében vasúttörténeti emlékkiállítást rendezzen be. Balogh Miklós éjszakás váltókezelő időközben beállította a vágányutat az esti nyolc órás csoportnak, amelyben egyesítve érkezett a vonal utolsó páros vonata (36818) a kereki stokkal, utóbbi keresztezett az onnan érkező szerelvénnyel.

 

DSC_7075

Az ország, amelynek nem kell a vasút! Püspökladányi asszony rokonlátogatóba érkezett Derecskére, de a busz már jóval korábban elment a megállóból. Deczki Kálmán éjszakás szolgálattevőtől afelől érdeklődik, hogy mikor lesz vonat Debrecenbe, és onnan csatlakozás az otthona felé


Mint egy naiv halálraítélt, mind tévedésnek tartották, hogy ez a vonal is az üzemszüneteltetés sorsára jutott. Régi, téves és összecsapott volt az utasszámlálás, amely alapján a döntést meghozták. Az állomások a végpont kivételével a falvak középpontjainak közelében fekszenek, utas volt bőven, de a Volán régóta vizslatta, szimatolta, hogy meddig kell még tűrnie a konkurenciát. A vasutasok és utazók gyermeki hittel bíznak a forgalom újraindításában, a DKV-től kezdve a nagyváradi meghosszabbításig minden lehetőség felmerült. Százak utaztak az utolsó MD három kocsijában, volt tangóharmonikás, énekeltek, koszorúztak, sokan mécsest gyújtottak. Fél kilenckor a létavértesi visszaindulás különösen megindító élmény volt. A meglett férfiak körbeállták a Piroska viharvert orrát, simogatták és könnyezve búcsúztak a hűséges társtól. Mint egy falusi temetés szívhasogató pillanatai, amikor a hozzátartozók próbálják megakadályozni a koporsófedél lezárását… Nyugdíjas vasutas egy hatalmas üdítős palackból csorgatta az egykori Vértessy grófok földjének vöröslő nedűjét a pályatestre, és mindenkit túlharsogva kárhoztatta a felelősöket a közlekedés veszni hagyott értékeiért. Aztán a szabályokhoz hű motor- és a vonatvezető felszólították a közönséget, hogy adjanak utat a 36821 számú személyvonat számára. Most utoljára.

 

DSC_7094

 

DSC_7107

Az utolsó utasok

 

DSC_7143

Feltámadás helyett újjászületést kívánunk a létai vonatnak!
(Máthé Zoltán felvételei)