Vasúti alagútban motorozni erősen ellenjavallt!

iho/vasút   ·   2017.11.01. 08:45
alagut_obb_tirol_kislid

Valószínűleg minden vasútrajongó eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lehet egy vonattal az alagútban találkozni, segítenek-e a falra festett cikkcakkozó fehér vonalak a menekülésben. Két kamaszkorból éppen kinőtt motoros most a tiroli Ellbögen mellett kipróbálta a nagy kalandot. Krosszmotorjukkal képesek voltak arra, hogy a vágányon haladjanak, de az éppen arra járó, Brenner és Innsbruck között közlekedő személyvonat erősebbnek bizonyult, még akkor is, ha a mozdonyvezető észlelve a veszélyt, vészfékezéssel állt meg.

A motorból ócskavas lett, az egyik sérültnek látszó, 21 éves fiút pedig felrakták a vonatra és egy innsbrucki kórházba szállították. Ott derült ki, hogy az esetet egy karcolás nélkül úszta meg. Társának sikerült ellógnia a helyszínről, utána még folyik a nyomozás, de a hivatalból történő feljelentést egyikük sem fogja megúszni. A vasúti szerelvény nem szenvedett kárt.

Talent a Brenner-vonalon, ilyennel találkoztak a motorosok is (forrás: wikipédia)

Ellbögen 1070 méteres magasságban található falu, a Brenner-vasút Patsch és Matrei állomásai között. A kétvágányú, villamosított vonalon itt négy alagút található, a Schönbergtunnel (89 méter), a Mühltaltunnel (872 méter), a Moserwiesetunnel (74 méter) és a Matreitunnel (125 méter). Ezek közül a Mühltal-alagút esik Ellbögen közigazgatási területére és jelentősebb hosszával ez érdemelhette ki a pórul járt motorosok figyelmét is.

Amikor majd megépül a Brenner-bázisalagút, amely Innsbrucktól Franzesfeste/Fortezzáig 64 kilométeres hosszban szeli át a hegyek gyomrát, nagyobb szerencsével lehet ilyesmivel próbálkozni, bár ajánlani így sem érdemes, hiszen a regionális vonatok megmaradnak az eredeti Brenner-vasúton. Hasonló élményt nyújthat viszont Szlovákiában, a Gemer-áttörés egyik befejezetlen vasúti alagútjában történő motorozás, lásd videónkat, vonattal történő találkozás veszélye nélkül.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek