Vasúti nagyprojekt Olomoucon

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.09.01. 12:58
kiskep

A kétmilliárd koronás nagyberuházásnak köszönhetően kő kövön nem marad a fontos közép-morvaországi nagyváros főpályaudvarán. A felvételi épületet már a múltban felújították, most a sínek, peronok, felsővezetékek, és a további technika modernizálásán a sor. Mindez uniós támogatás segítségével.

Az olomouci pályaudvarra már 1841-ben vonat futott be, fekvésének köszönhetően szinte azonnal fontos vasúti csomóponttá vált. A Cs. Kir. Északi Államvasút vonalán épült az állomás, Olomouc város keleti peremén. Négy év múlva már Olomoucot érintve közlekedtek a Bécset Prágával összekötő vonatok. A pályaudvar és Olomouc, mint fontos vasúti gócpont a mai napig megőrizte szerepét. Behatárolásának meghatározására a következő leírás illik: a csehországi I. és II. nemzeti vasúti korridor összekötő vonalán fekszik, amely egyben része a III. (kelet-nyugati) nemzeti vasúti korridornak. Nemcsak átmenő pályaudvarról van szó, több irányba innen indulnak regionális, valamint interrégiós járatok is. A Prága–Přerov és vissza fő irányon kívül innen indulnak járatok Nezamyslice, Senice na Hané, Krnov és Šumperk állomásokra. Mivel Olomouc kerületi (megye)székhely, nagyon fontos átszállási csomópontnak számít főpályaudvara.

Vasúti korridortok Csehországban<br>(forrás: SŽDC)

A felújítási projekt – amelynek fő célja a vasúti személy- és teherforgalom minőségének lényeges javítása – kivitelezője a csehországi vasútiinfrastruktúra-kezelő társaság, a SŽDC (Správa železniční dopravní cesty, s.o.). A munkálatokat most szeptemberben kezdik, s 36 hónap múlva fejezhetik be. Olomouc főpályaudvara (hlavní nádraží), beleértve a rendezőt és az előpályaudvart teljesen megújul. A tervek szerint 17 000 méter vasúti sínt cserélnek újra, 126 régi váltót eltávolítanak, s 96 új váltót ágyaznak be, felújítják a meglévő peronokat, sőt még plusz egy új peront építenek a ma érvényben lévő európai normáknak megfelelően. Az új és felújított peronok hossza 1780 méter lesz, ezeket részben befedik, ennek a tetőnek az összterülete 7 654 négyzetméter. Felújítják a peronokra vezető aluljárókat is (az akadálymentesítést már a múltban megcsinálták a déli aluljáró felújításakor).

Az új peronok vizualizációja<br>(fotók: SŽDC)

Az átépítési projekt fő feladataként a két fő korridorvágány vezetését jelölik meg, amit 160 kilométer per órás sebességre terveznek. További fontos tényező a vasúti és a közúti hidak és felüljárók teljes modernizálása is. Magától értetődik, hogy a vonatbefolyásoló és biztosítóberendezést is modernizálják. A pályaudvaron és közvetlen közelében kicserélik az elektromos berendezéseket, a világítást, valamint megújul a felsővezetékek teljes hossza az érintett vonalszakaszon. Korszerűsítik az utastájékoztató berendezéseket, a forgalomirányító műszereket és berendezéseket is. Három új zajvédő falat is húznak, összesen 442 méter hosszan.

A főpályaudvar látképe délkelet felől

Az utazóközönségnek a legszembetűnőbb javulást kétségtelenül a peronról peronra való átkelés szükségtelensége hozza. Az átépítést követően ugyanis lehetővé válik egy-egy peron kizárólag egy irányban való használata, így az átszállás a magasabb kategóriájú vonatról az alacsonyabb kategóriájúba ugyanazon a peronon történik majd. A második számú peron például kizárólag a (Prága–)Česká Třebová–Přerov irányban közlekedő vonatokat szolgálja ki, tehát amennyiben valaki például Pendolinóval érkezik Olomoucra, s onnan Přerov irányába szeretne tovább utazni gyorsvonattal, vagy éppen személlyel, akkor nem kell fel-alá lépcsőznie, csak átlép a szemközti vágányon álló csatlakozó vonatra. Ugyanez a helyzet a harmadik peronnál is, ez lesz az Ostrava (Přerov)–Prága irányt kiszolgáló peron. A csúcsforgalom idején ezáltal négy fővonali vonat (két EC és két gyors/személy) fogadására lesz alkalmas az olomouci főpályaudvar, ezen felül az összes csatlakozó vasútvonalak mindegyikére tudnak majd két vonatot fogadni (érkezőt és indulót is).

A nagyprojekt egyébként már késésben van, 2012-ben szerették volna megkezdeni a munkákat, de a Gazdasági Versenyhivatal közbeszólt, nem volt ugyanis minden rendben a tender körül. A hibákat kiküszöbölték, a kivitelező céget szabályszerűen kiválasztották, úgyhogy indulhatnak a munkák.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek