Szokatlanul hosszú időn át jártak a cukorrépát szállító tehervonatok a legutóbbi szezonban. A répakampány hagyományosan szeptember elején kezdődött el, az utolsó vonat pedig január 23-án érkezett meg Kaposvárra. A rekordhosszú szezonban rekordmennyiségű, közel egymillió tonna cukorrépát szállítottak az ország minden szegletéből Kaposvárra; az alapanyagból pedig 140 ezer tonna finomított cukor készült a Magyar Cukor egyetlen cukorgyárában. A vasúti szállításban a legnagyobb részt a Rail Cargo Hungaria vállalta: a vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatokkal szállított csaknem 730 ezer tonnából 608 ezer 361 tonnát az RCH fuvarozott. Másképp fogalmazva: összesen tizenötezer vasúti kocsinyi répa érkezett Kaposvárra.

Lepsényben rakott répavonat halad a 45-ös vonalon Sárszentágotánál Sárbogárd felé (képek: Vörös Attila)

A répakampány elhúzódását nemcsak az óriási mennyiségű cukorrépa okozta, de maga a répa cukortartalma is nagyobb volt a szokásosnál. Ez pedig a gyárban a feldolgozási folyamatot lassította a szokásoshoz képest – végül húsz hétre tolva ki a kampány idejét. A cukorrépát az ország minden tájáról, összesen negyven berakóállomásról indították útnak. A répavonatok közlekedtetését folyamatosan nehezítették a vágányzárak, amelyek jelentősen megnövelték a kocsiforduló-időt és extra vontatási kapacitást is követeltek. A rakott vonatokat Kaposváron a külön erre a célra megrendelt kargós tartalékmozdony állította be a gyárba. A javításra szoruló vagonokat pedig a dombóvári műhelyben javították.

Az MMV is kivette a részét a szezonból – ne tévesszen meg senkit, a DB Cargo két Sulzerét az MMV bérli már lassan egy éve!

A következő szezon különlegesen nehéznek ígérkezik, hiszen nemsokára indul a 40a vonal több mint egy éven át tartó teljes kizárásos vágányzára. A Rail Cargo Hungaria tájékoztatása szerint az érintett vállalatok már megkezdték az egyeztetéseket a kampány sikeres teljesítése, a cukorgyár folyamatos ellátása érdekében. Ehhez szükség lesz a kampányban részt vevő felek még összehangoltabb együttműködésére. A fő probléma a 40a vonal kizárása lesz, hiszen a keletről érkező répavonatok mind erre járnának alapesetben. A kézenfekvő kerülőutak kapacitása sem végtelen: ha a répavonatokat is a Székesfehérvár–Börgönd útvonalon vinnék, akkor azokat a Dunai Finomítót és a Dunaferrt ellátó szerelvények közé kéne zsúfolni. Emiatt néhány tehervonat szinte biztos, hogy nagyobb kerülővel és hosszabb dízelezéssel, de talán kiszámíthatóbban a délkörön, a Cegléd–Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas–Baja–Dombóvár útvonalon fog járni.

A lepsényi répavonatok élére az utolsó héten visszatértek a Szergejek. A képen Szabadbattyán és Börgönd között robog a 265-ös és rakott szerelvénye

Idén, mint szinte mindig, az egyik legnagyobb forgalmú berakóállomás Lepsény volt. Ahogy az elmúlt években, idén is a Magyar Magánvasút (MMV) közreműködésével közlekedtette az RCH a répavonatokat a Szabadbattyán–Börgönd–Sárbogárd kerülőúton a dél-balatoni vasútvonal felújítási munkálatai miatt. A 18/19-es szezonban legalább ez már nem lesz kerülőre ok: őszre már elvileg teljesen elkészül a 30-as és a 36-os vonal felújítása is, így a lepsényi répa visszatérhet a rég megszokott balatoni irányra. Érdekesség, hogy az utolsó néhány répavonat továbbításában a MÁV-Start is részt vett, ráadásul még klasszik Szergejek is előkerültek!

* *

Fotós kollégánk cégeknek és magánszemélyeknek is vállal fotózást: esküvő, rendezvény, portré, családi képek műfajában keressék bátran Attilát az alábbi elérhetőségein!

Honlap: vorosattila.com
Facebook: Vörös Attila fotó
Instagram: vorosatil_ae
Mail: voriae@gmail.com

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!