Végleg feladja a RegioJet a Kassa–Pozsony vonalat

iho   ·   2015.11.24. 15:17
00kicsi

A RegioJet magán-vasúttársaság végleg megszünteti a Kassa és Pozsony között közlekedő InterCity vonatait. A vállalat vezetője, Radima Jančura szerint az állami vasúttársaság, a ZSSK jogtalan versenyelőnye miatt kényszerülnek erre a lépésre.

A RegioJet a 2016-os év első negyedében szüneti meg Kassa és Pozsony között közlekedő InterCity járatait. A vállalat azután döntött így, hogy a közlekedési minisztert, Ján Počiateket korábban felszólították, szüntesse meg azt a gyakorlatot, hogy az állami vasúttársaság, a ZSSK önköltségi ár alatt szállítja az utasokat ugyanazon a vonalon.

(forrás: Regiojet)

„Nagyon sajnáljuk mindezt, legfőképpen az utasaink miatt. Mindent megtettünk, de elvesztettük minden reményünket abban, hogy Počiatek miniszter urat érdekli a szlovákiai vasúti közlekedés körülményeinek fejlesztése” – mondta a RegioJet vezetője, Radim Jančura.

A magánvállalat vezetője szerint a minisztert terheli minden felelősség abban a tekintetben, hogy a legfrekventáltabb hazai szakaszról eltűnik a konkurencia. Ennek pedig a szolgáltatások színvonalának csökkenése, és a menetjegyek árának növekedése lehet a következménye.

A magán-vasúttársaság bírósághoz fordul az állami vállalat viselkedése miatt. Jančura szerint a ZSSK azért csökkentette az önköltségi szint alá a jegyárait, hogy megsemmisítse a konkurenciáját. A RegoJetnek ilyen módon
keletkezett kárát a magánvállalt egy szakértői vizsgálat segítségével szeretné felmérni.

A RegioJet vezetője szerint azonban már most több tízmillió euróra lehet becsülni azt az összeget, amire a magánvállalat az őt ért kár miatt igényt tart az állami vállalattól – írja a bumm.sk portál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek