Végső megközelítés a tengerbe – videó!

iho   ·   2013.04.13. 18:05
cim

Leszállás, illetve végső megközelítés közben a leszállópálya előtt ért földet, pontosabban vizet a Lion Air egy alig két hete átadott, vadonatúj Boeing 737-800-asa Indonéziában.

(fotók: Twitter, Indoflyer.com)

A PK-LKS lajstromjelű gép 101 utassal és hét főnyi személyzettel a Bandung-Denpasar járatot teljesítette, és helyi idő szerint délután negyed négykor Denpasar Ngurah Rai repülőterének 09-es pályáját közelítette. Az AvHerald repülésbiztonsági portál radarinformációja szerint a gép a három fokos siklópálya alatt száz lábbal repült, a tengerszint feletti 200 lábnyi magasságot a földetérési zóna előtt egy mérfölddel keresztezte, majd a pálya töltése előtti sekély vízben állapodott meg.

Szerencsére senki nem sérült meg súlyosan, kisebb fejsérülésekkel és végtagtörésekkel szállítottak nééhány utast kórházba. Az AvHerald információja szerint a gép kapitánya tapasztalt pilóta, több mint 10 ezer órát repült.

Egy ausztrál lap állítása szerint a személyzet a baleset előtt hajtóműhibát jelentett. A repülőtér szóvivője a Jakarta Times című indonéz lapnak is azt mondta, hogy valójában kényszerleszállás történt.

Az Indoflyer.com portálon megjelent fotók tanúsága szerint a gép több darabra tört, de a mentés hamar megindulhatott, a gépeket az utasok a vészcsúszdákon át hagyhatták el. A JACDEC repülésbiztonsági oldal úgy tudja, hogy a baleset igen turbulens időben történt, változó erősségű és irányú szél fújt, a látás megfelelő volt a leszálláshoz.

Az Aviation Safety Network adatai szerint a 2000-ben alapított légitársaság eddig hat gépét volt kénytelen leírni különféle repülőesemények miatt. 2002-ben egy 737-200-as megszakított felszállás közben tört össze, feltehetően helytelen fékszárnyállítás miatt, 2004 novemberében egy MD-82-es a vizes pályán túlfutott, 25 ember vesztette ekkor életét. Leszállás közben ért baleset 2006-ban egy másik MD-82-est. Ugyanebben az évben egy 737-400-asa aszimetrikus kibocsátás miatt 30 helyett 15 fokos fékszárnnyal ért földet, elpattant és az egyik futót kitörve csúszott a pályán. 2009-ben egy MD-90-es leszállása korlátozott látási viszonyok és sűrű eső közepette ugyancsak többszörös futótöréssel végződött. Végül 2010-ben egy 737-400-as megint egy esős leszállás közben futott le a pályáról.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.