Vélib’ után Autolib’

Hörcher Dániel   ·   2011.10.10. 11:00
kiskep

Az Autolib’ forradalmi változást hozhat a városi közlekedésben – állítják a párizsi elektromos carsharing megálmodói. A kerékpározásban iskolapéldává érett Vélib’ sikere után ismét hatalmas fába vágják fejszéjüket a franciák: háromezer elektromos autót helyeznek el Párizsban és az agglomeráció számtalan kerületében. Becslések szerint mintegy 22 és fél ezer autóval csökken majd a város levegőjét szennyező hagyományos közúti járművek száma, helyüket száz százalékban elektromos hajtású négykerekűek veszik át.

Az október elején megkezdődött tesztidőszak keretében 66 elektromos autót (az Autolib’ esetében Bluecarnak nevezik őket) helyeztek el 33 dokkolóállomáson. A rendszer hivatalos indulása december elsején esedékes, összesen 250 Bluecarral és 250 állomással. Innentől kezdve hónapról hónapra növelni fogják a rendelkezésre álló autók számát, 2012 júniusában már 1740 Bluecar száguldozhat Párizs utcáin 1100 állomás között.

 

Hogyan működik az Autolib’? Más közforgalmú járműkölcsönző rendszerekhez hasonlóan először regisztrálni kell egy személyazonosság igazolására alkalmas irattal, vezetői engedéllyel, illetve egy bankkártyával. A regisztráció után átvett személyre szabott kártyát az Autolib’ állomásán egy érzékelőhöz érintve kezdhetjük meg a bérlést. Fontos előnye a rendszernek, hogy az autót nem muszáj a bérlés helyére visszavinnünk, bármelyik másik dokkolóállomáson le lehet adni a kocsit. Az Autolib’ állomásai egyben akkumulátortöltőként is funkcionálnak: csak akkor zárul le az autóbérlés, ha a tápkábelt csatlakoztattuk a Bluecaron lévő foglalathoz.

Mennyibe kerül a környezetbarát autóbérlés? Három díjkategóriát hoznak létre: a használóknak egy évre, egy hétre vagy egy napra kell bérletet váltaniuk 144, tizenöt, illetve tíz euró ellenében. Ha már a bérletünk a kezünkben van, akkor az autó használatakor az első fél óra 5–7 euróba kerül, a második pedig 4–6 euróba, attól függően, hogy milyen bérletet váltottunk. A tarifarendszer azokat a használókat támogatja, akik rövid időre bérelnek Bluecart, viszont éves bérletet váltanak.

 

A Bluecar felépítése: egyszerű, funkcionális, városi közlekedésre kiválóan alkalmas. Ez lesz a jövő egyéni közlekedési eszköze? (fotó: Autolib')

 

Az Autolib' hálózat lefedettsége sajnos hiányos: egyes külvárosi kerületek nem vállalták a csatlakozás költségeit (grafika: Autolib')

Ahogy az lenni szokott, az Autolib’ esetében is felmerülnek a megszokott operatív kérdések. Hogyan garantálhatjuk az elektromos autók lopás elleni védelmét az egyébként sem közbiztonságukról híres párizsi elővárosokban? Hogyan oldható meg, hogy a dokkolóállomáson mindig rendelkezésre álljon szabad autó, illetve üres hely a visszahozott autók számára? Párizs a kerékpárokat kínáló Vélib’ esetében kiválóan vizsgázott, de ne feledjük, hogy az Autolib’ esetében már nem könnyű bicikliket, hanem négy ember elszállítására alkalmas autókat kell újracsoportosítani a napszakonként változó kereslethez igazodva. A puding próbája az evés, decembertől élesben tesztelhetik a párizsiak a Bleucarok kényelmét.

Kapcsolódó hírek