Veszély esetén megnyomni!

Kemsei Zoltán   ·   2016.03.18. 18:45
00kicsi

Nemrég az Indexen jelent meg egy cikk, hogy a vészjelző meg nem találása majdnem súlyos balesethez vezetett. Aztán a cikkíró az olvasók, kommentelők segítségével fejtette meg: hol is található a Tatra T5C5 típusú budapesti villamoson a vészjelző.

Ökölszabály, irányelv tudomásunk szerint nem létezik arra, hogy egy járművön hány vészjelzőt kell elhelyezni, és hova. Budapesti körsétánk alkalmával igyekeztünk több típuson is megkeresni, lefényképezni ezeket.

A BKV-nál a vészjelzéssel kapcsolatos eljárásrendet az F.1-F.2 számú jelzési és forgalmi utasítás tartalmazza – kaptuk kérdésünkre a választ a fővárosi közlekedési vállalattól. Ha egy utas menet közben vészjelzést ad, a szerelvényt a járművezető intenzív fékezéssel köteles megállítani, elindulni pedig csak akkor szabad, ha a járművezető meggyőződött a továbbhaladás veszélytelenségéről.

Újabb típusú villamosokon (Combino, CAF), továbbá az 1-es, a 2-es és a 3-as metróvonalon a vészbeszélő készüléken a járművezetővel, a 4-es metrón – az automatikus üzemmód miatt – a diszpécserközponttal tud beszélni az utas. Utastéri vészfékkar a hannoveri eredetű TW6000-eseken, a Combinókon és a CAF-okon található, ám igazán csak tíz kilométer per órás sebesség alatt használható.

Kezdjük a bemutatót a Tatra T5C5 villamossal: a vészfék plexi mögött... A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

A lehetőség tehát – elviekben – adott ahhoz, hogy például az Index által említetthez hasonló esetben az utasok vészjelzést adhassanak le. Az az utazás, az utasok pszichéjének része azonban, hogy ha meg kell tenni, sokáig zavarban van az ember, hol is találja a megfelelő gombot, kart? Egy járműre felszállva nem feltétlenül azt nézzük meg, hogy hol is van a vészjelző, a Budapesten közlekedő többféle járműtípus miatt talán nehezen is rögzül. Az újonnan beszerzett járművek valamennyi egységességet azért mutatnak. A Combinókon, CAF-okon az utastéri ajtók mellett (az előbbinél a szerelvény vezetőfülkéhez legközelebb eső ajtói kivételével) utastéri vészjelző és vészbeszélő berendezés van. A régebbi, ám többszörös felújításon átesett járműveken (a Ganz csuklósból átépített KCSV7-es villamostípus, továbbá az Ikarus 412-es autóbuszok) az új buszokhoz hasonlóan, egységesen a kapaszkodón, a leszállásjelző gomb fölött találjuk a vészjelzőt. A Volvók első százötven példányának beérkezésekor – és a régebbi típusok újabbra váltásakor számos autóbuszvonalon – komoly zavart okozott ez az elhelyezés, nagyon sokan a vészcsengővel jeleztek leszállás előtt. Automatikus mozdulat volt, az elhelyezés szokatlansága adta.

...a vészcsengő egyszerű gombbal, az ajtók fölötti dobozokon

A leggyakoribb eset, ami miatt a vészjelzőt használják, az utasrosszullét vagy -sérülés, havonta négy-öt hasonló esetről tudunk. Előfordulhat akár az utazáson kívül eső okból (betegség), de a jármű hirtelen irányváltása, fékezése miatt is. Ilyenkor a járművet a vezető köteles megállítani, és az intézkedés befejezéséig nem is haladhat tovább. Vakriasztáskor (ha véletlenül, vagy épp tréfából nyomják meg a vészjelzőt), amint meggyőződött arról, hogy valóban nem történt baleset, rosszullét vagy hasonló esemény. Szintén az újabb beszerzésű járműveken az utasteret kamera is figyeli (ennek elhelyezéséről, alkalmazásáról komolynak tűnő, ám parttalan viták folytak jogvédők és ombudsmanok bevonásával), amely nemcsak a balesetekről, hanem az esetlegesen bekövetkező kisebb bűncseleményekről (például zsebtolvajlás) is tudják tájékoztatni a vezetőt.

Mindezek ellenére az emberi figyelmetlenséget nem lehet teljes mértékben kizárni, azonban figyelmbe nem vett baleset, esemény miatt igen ritkák a járművezetők elleni eljárások a budapesti közösségi közlekedésben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.