Németországba többheti kánikula után végre megérkezett a várva várt lehűlés, mindenesetre nem szelid szellők szárnyán lopakodva. Ott, ahol az ápolt német kultúrtáj és a Világtenger homokdűnés partokon nyalogatják egymást, száznegyvennel söpört végig az áhított felüdülést hozó légtömeg. A vassíneken vaskeréken guruló, elektromra járó kocsikat delejjel ellátó, a vágányközép felett kifeszített vörösréz-pókháló technikailag finoman kimunkált elemeinek és rugalmasságának hála, még a tömegesen és nagy sebességgel áramló levegőrészecskék sem voltak képesek ennek folytonosságát közvetlen találkozás útján megszakítani. A nem emberkéz teremtette, a maga nyersességében ellenörizhetetlen és ősállapotokat őrző természeti környezet azonban más viszonyt ápol a vihar őserejével. A fák láthatatlan gyökérzónáiban először csak a hajszálnál is vékonyabb erek szakadtak, majd a légáramlás fokozódásával és az ellenállás gyengülésével a főgyökerek is megadták magukat az állandó húzásnak-feszítésnek, a büszke, ég felé törő faóriások recsegve-ropogva vették fel új, szokatlan, vízszintes helyzetüket.

Az erdők, facsoportok, magányos, utat mutató óriások, melyek a vonatablakból elmélázó, kivételesen nem a négyfajta magával hozott okoseszközt nyomkodó utazó szemének csendesebb napokon örömet jelentenek, pillanatok alatt változtak át ellenséges szörnyalakokká, melyek többtonnás súlyukkal apró, lágytestű rovarokként tiporták maguk alá az évek hosszú munkájával felépített, oszlopokra, keresztmezőkre és oldalkarokra rögzített tartó- és munkavezetékeket.

A földre zuhant élő, organikus ágrengetegben ázott masszájában szinte eltűnik az emberi világot képviselő, néhány milliméter vastag vörösréz-pókháló, ezért a felhőtakaró mögött többször kelt fel és nyugodott le bolygórendszerűnk központi csillaga, mire a sürgősséggel nyugtató kávéjuk mellől kivert, csillogó munkavédelmi sisakot és a legújabb divatmegfontolások szerint szabott láthatósági mellényt viselő emberhangyáknak sikerült szétválasztani az emberi és isteni kéz által teremtett geometriai formációkat.

Ezért aztán, aki a német iparvidék szívéből a háziállatok világából származó muzsikusokról ismert német városon át szándékozott az Elba-folyó torkolatvidékét uraló metropoliszba jutni, keserű kitérőkre kényszerült, melyek során több órán keresztül kapott ízelítőt abból a világból, amelyben elődeink még nagysebességű pályák nélküli, a gőzlokomotívok vízvételi periódusai által megszabott rendben jutottak el céljukhoz.

Ugyanezzel kell számolniuk a birodalmi fővárosból nyugat felé utazóknak, jóllehet, a szélmalmok suhogó lapátjai alatt sajtot készítők országának vöröstéglás fővárosába utazók a sínszálak között már csak vékonyabb ágtörmeléket láthatnak a szokásosnál lassabban kígyózó szerelvényekből.

Az ember azonban gondoskodik, nem csak közvetlen utódairól, hanem a felebaráti szeretet jegyében olyanokról is, akikkel vonatjegy vásárlása miatti szerződéses kötelezettségben áll. Ha már a vonat nem futhat sebesen, mert nincsen hol, állni még állhat, különösen, ha olyanok számára szolgál menedékül, akik a tönkrement csatlakozások miatt megfáradtan és reményvesztetten, otthontalanul keringenek egy idegen nagyváros még idegenebb pályaudvarán – milyen csodás menedéket jelenthet ilyenkor egy jól kárpitozott vonatülés, világítás, kellemesen temperált levegő, még ha nem is szalad a táj odakint! Akiknek pedig még ez sem elegendő – hiszen az ember örökké elégedetlen –, azoknak jár a jegyár visszatérítése, illetve a világ teremtésével megegyező időtartamú meghosszabbítása. Most mondja valaki, ha meri, hogy a (német) vasútnak nincsen érzéke a finomságokhoz!

Szépséges, villamosítatlan kétvágányú vonal, kidőlt fa által színesítve (forrás: 24tag.de)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!