Világító peronszegély az S-Bahnnál

iho/vasút   ·   2018.03.01. 16:15
stuttgart_s-bahn_peron_peronszegely_kislid

A peronszegélybe beépített világító csík feladata azonban nem csak a elsodrásból származó balesetek számának csökkentése, hanem a menetrend betartásáűban is fontos szerepe van: megmutatja az utasoknak, hová érdemes állni, miközben a vonatukra várnak. A csík ugyanis megmutatja az érkező vonat pozícióját és a kocsik utasterhelését is. Németországban ez az első ilyen berendezés.

A Bad Canstatt-i S-Bahn-megálló második vágánya mellett a burkolatba épített világító szimbólumok, nyilak és keresztek a következő vonat érkezése előtt megmutatják, hogy hol fog a vonat megállni és hol nyílnak majd az ajtók. A kocsikban kamerák térképezik fel eközben, hogy a szerelvény mely részein van a legnagyobb utassűrűség. A peronszegélybe beépített üvegszálas betonban a jelzőlámpák színeinek logikája alapján villan fel a vörös, sárga, vagy zöld fény, amely a peronon várakozóknak segít eldönteni, hogy a szerelvény mely ajtajaihoz csoportosuljanak.

Világító sík mutatja, hol érdemes várakozni, beszállni (forrás: dpa)


A vasút reményei szerint ezáltal az utasok olyan helyen fognak várakozni, ahol a ki- és beszállás gyorsabban megtörténhet, kevesebet várakozik a szerelvény, gyorsítható az átlagsebesség, csökken a zavarérzékenység, nagyobb pufferidők építhetők be a menetrendbe. A projektnek van szép neve is: Dynamische Wegeleitung mit Leuchtstreifen, azaz fénycsíkok általi dinamikus útmutatás. Németül minden szebben hangzik. A kísérletre fél évet szánnak.

A projektre az ösztönzi a vasutat, hogy évről évre milliós bírságokat kell kifizetnie az elővárosi vasúti szolgáltatást megrendelő tartományok felé, a menetrend be nem tartása miatt. 2013 óta a stuttgarti főpályaudvaron lévő megállóban csúcsidőben már olyan segédmunkaerőket is alkalmaznak, amelyek megakadályozzák, hogy a szerelvényhez az utolsó pillanatban érkező, a záródó ajtón még éppen beugrani próbáló potenciális utasokat visszatartsák és így a járat időben el tudjon indulni. Az elképzelés bevált, más állomásokon is tervezik a bevezetését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek