Nehéz egy olyan valamiről, sőt, Valamiről írni, ami olyannyira fontos szerepet játszik az életemben, mint a virtuális repülés. Most mégis ezzel kapcsolatban próbálom elmesélni azt, miért is jó dolog egy külföldi virtuális légitársaságnál repülni. Mert évek óta én is ezt teszem, s a bevezetőben már megemlített repülés is ennek része: az IP17002-es járatot repülöm, egy Wilco-féle A340-300-as pilótafülkéjében. Seattle, a hub-om még három ugrás lesz, de már „hazafelé” tartok.

2007. októbere óta, azaz lassan négy éve repülők az Eastern Airlines Virtual soraiban, az egyik legrégebbi virtuális légitársaságnál. Biztosan banálisan hangzik, de két dolog miatt kötöttem ki (most már) nálunk: egyrészt éppen akkor szerettem bele a SkySim-féle McDonnell Douglas MD-11-es fizetős kiegészítő repülőgépbe, másrészt hihetetlenül megtetszett az „igazi” Eastern-gépek elegáns szürke festése. S akkor még nem is tudtam, hogy a egy új szolgáltatási modell, az utasszámtól függetlenül óránként indított repülőgépek (Eastern Shuttle) bevezetése. Sőt, a Boeing 757-es első megrendelője és az Airbus A300-asok első észak-amerikai használója is az Eastern volt. A dicső múlt már csak történelem, de a nevet – számos másik légitársasághoz hasonlóan – a virtuális kék égen tartja egy nem is annyira maroknyi csapat – mi.

Ha valaki komolyan beleveti magát a számítógépes repülésbe (én még mindig a jó öreg Flight Simulator 2004-et nyúzom), akkor előbb-utóbb kedvet kaphat ahhoz, hogy ne magányosan repüljön, hanem valami „extrát” is vigyen a dologba. Különleges típusok, magyar gépek (de sokáig repültem a Samdim Design-féle Antonov An-24RV-vel, a most Szolnokon pihenő 407-es magyar gép festésével...), föld körüli út, nehéz repülőterek. S néhányan még tovább „fajulnak el”: egy virtuális légitársasághoz csatlakoznak. Így tettem 2007. októberében én is. Ha jól emlékezem, a fő szempont az volt, hogy az Eastern is repüli a McDonnell-Douglas MD-11F gépet, s nekem akkor éppen a SkySim-féle MD-11-es volt a nagy kedvencem. A jelentkezésemet elfogadták és azóta sikerült „felrepülnöm” magam egészen a Senior Command ATP Pilot rangig.

Hogy miért is töltök havonta sok-sok órát a gép előtt? Változatos típusok, útvonalak teszik érdekessé a repülést. A Virtual Airlines Financial System segítségével szimuláljuk az utasok számát, a szállított cargo mennyiségét, a kiadásokat, a bevételeket – s pontrendszerrel természetesen értékeli is a rendszer a repülésemet, annak finomságát. S persze azóta a laptopom hátán is retro Eastern Express ATR-42-es díszeleg (a Bar Harbor Airlines rövid ideig repülte a típust az Eastern Express színeiben, az 1980-as években), a kávésbögre is Eastern-es az asztalon és a falon a különböző túrák elvégzéséért kapott oklevelek díszelegnek. S persze az akkori hub-om, Salt Lake City nyerte meg a tavalyi, egyenes kieséses háziversenyt, mely a hub pilótái által egy hét alatt lerepült órákra alapult. Csúnyán lenyomtuk JFK-t… :)

S nem utolsósorban egy nagy, baráti társaságot sikerült találni, egy másik kultúrából, egy másik nyelvvel. A közös VATSIM-es klubrepülések (ami nekem az időeltolódás miatt persze a kora hajnali órákat jelenti), az út közbeni beszélgetések, a jó és rossz hírek megosztása, az egy hetes repülési szünet után már beeső, érdeklődő levelek, mind-mind a Nagy Közös Játék részei, s talán egy kicsit többek is. Van köztünk aktív és volt pilóta, rendőrkapitány, szakács, gimnazista, sok-sok amerikai és egy árva magyar. Captain Balázs „Trau” Trautmann, EAL169.

Találkozunk a VATSIM-en.