Visszavágott vonatok, eltűnő szolgáltatások a nemzetközi vonalakról

Garai Szakács László   ·   2017.08.21. 11:15
kiskep

Épp egy hete írtunk arról, a VDSZSZ szerint az Utasellátó visszavágása nem több, csoportos létszámleépítésnél: „több mint ötven vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók.” Erre a vasúttársaság így replikázott: „Amennyiben az Utasellátóra vonatkozóan kapacitáscsökkentésre vonatkozó döntés születne, úgy a MÁV-Start valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez, a 2017. március 13-án, a VDSZSZ által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően” – áll a közleményben.

Most már ott tartunk, megszületett ez a döntés, amely azonban nem egyszerűen csak az ott dolgozókról szól, hanem arról is, hogyan szüntet meg, rövidít meg korábbi vonalakat a vasúttársaság, illetve hogyan csökken ezeken a szolgáltatás színvonala. Innen átadjuk a szót a MÁV-Startnak, ez vár ránk a nemzetközi vonalakon a menterendváltástól:

Metropol, a hőskorból. A railtrains.sk archív képe Galántán készült

„A MÁV-Start az Utasellátó szervezeti egység gazdaságos működtetése érdekében arról döntött, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.

A nemzetközi utazások folyamatos népszerűsítése ellenére az Utasellátó az elmúlt években – különösképpen 2016-ban – jelentős veszteséget termelt, ezért a személyszállító vasúttársaság részletes gazdaságossági vizsgálatot rendelt el minden nemzetközi járatra vonatkozóan a kihasználtságuk (utasszámok), bevételtermelő képességük és a jövőbeli piaci lehetőségek elemezésével, és az eredményeket összevetette a járatok által felmerülő közvetlen és közvetett költségekkel. A vizsgálatot követően a MÁV-Start a nemzetközi járatok optimalizálása mellett döntött, amelyről a külföldi vasútvállalatokat is tájékoztatta, valamint az Utasellátó munkatársainak továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban az érdekvédelmi képviseletekkel is egyeztetett.

A vasútvállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdaságossági és üzleti alapon meghozott döntés egyetlen munkavállalója esetében se járjon negatív következménnyel. Az utasellátó szervezeti egység működése zavartalan marad a menetrendváltásig. Addig a munkáltató minden érintett munkavállalója részére méltányos és továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel a MÁV-Starton, illetve a MÁV-csoporton belül az alkalmassági feltételek és az átképzési lehetőségek figyelembevételével – a 2017. március 13-án, a szakszervezetek által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően.

Mivel az Utasellátónál sokan szakács és felszolgáló végzettséggel rendelkeznek, ezért a MÁV-Start együttműködésre kéri fel azokat a vendéglátó-ipari cégeket, ahol szakemberhiánnyal küzdenek.

A döntés értelmében több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat.

A nemzetközi vonatokat érintő változásokról, amelyekről a vasúttársaság részletesebben tájékoztatja az utazóközönséget a menetrendváltás előtt:

  • Ady Endre; Budapest–Kolozsvár (Cluj-Napoca): nem közlekedik étkezőkocsi,
  • Avala; Bécs–Belgrád/Bar: nem közlekedik étkezőkocsi, Bárba nem közlekednek kocsik,
  • Citadella; Budapest–Ljubljana: nem közlekedik étkezőkocsi,
  • Corona; Budapest–Brassó (Brașov): nem közlekedik háló-, étkezőkocsi,
  • Hargita; Budapest–Brassó/Marosvásárhely (Târgu Mureș): nem közlekedik étkezőkocsi, valamint a marosvásárhelyi kocsik nem közlekednek,
  • Lehár; Budapest–Bécs: nem közlekedik étkezőkocsi,
  • Metropol: Budapest–Prága/Berlin/Varsó: Berlinbe nem közlekednek kocsik, a Krakkóba és Varsóba közlekedő kocsikat összevonják,
  • Nesebar-Albena; Budapest–Burgasz/Várna: nem közlekedik a vonat Burgaszba és Várnába.”

Egyértelmű, ha veszteségesek, nincsenek kihasználva a járatok, akkor nem kell azokat közlekedtetni, vagy máshogy kell közlekedtetni. Viszont, mekkora a valószínűsége annak, hogy mondjuk – kitalált személyről van szó – egy nemzetközi vonaton dolgozó 52 éves szakácsot átképezzenek például váltókezelővé? A Metropolnál meg az lehet érdekes, hogy a három plusz egy krakkói és a három varsói kocsit hogyan vonják össze. Utóbbit megkérdeztük a MÁV Sajtóosztályától, a válaszukkal azonnal frissítjük írásunkat, amint megkapjuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek