Vitézy: Nyitott kapukat döngetnek a taxisok

Andrassew Dávid Igor   ·   2011.11.02. 16:28
400

Megélhetésükért küzdenek a budapesti taxisok a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete szerint, ezért szerdán kora délután forgalomlassító demonstrációt tartottak több száz gépkocsi részvételével Budapesten. Az elégedetlen személyszállítók legfőbb követelése, hogy a főváros vezessen be fix tarifarendszert, valamint tegyen azért, hogy a taxisok jelentős része ne szoruljon ki a drosztokról. Az akcióval egy időben a TGFSZ és az Országos Taxi Szövetség vezetői petíciót adtak át a hatósági ár bevezetésének és a létszámszabályozás mielőbbi körülményeinek megváltoztatása érdekében – Tarlós István távollétében – Komáromi Endrének, a Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjének, Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának és Szeneczey Balázs főpolgármesteri irodavezetőnek.

A hatóságilag maximált ár most is érvényben van, mértéke legutóbb 12 évvel ezelőtt lett meghatározva, a hatóságilag rögzített ár meghatározására pedig 2004 óta törvényi felhatalmazása van a fővárosnak. A bevezetés egyrészről a gépkocsivezetők vállalkozásainak fenntartása szempontjából lenne fontos, innentől a működés a gazdaságossági szint fölé emelkedne. Az utasoknak is jó lenne, mert egy kiszámítható, átlátható és biztonságos, egyetlen tarifát jelentene minden körülmények között – magyarázta Farber Tibor, a TGFSZ alelnöke a petíció átadásakor.

A taxisok érdekvédelmi szervezete nem törekszik áremelésre, a jelenlegi maximált 300 forintos alapdíjban, 240 forintos kilométerdíjban és 60 forintos tarifában gondolkodnak. Azt várják és kérik Budapest vezetésétől, hogy ezeket az összegeket 2011. december 1-jétől rögzített hatósági árként állapítsa meg a város.

A taxisok felvonulása az Erzsébet hídon<br>A képre kattintva galériánk nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

A másik fő kifogása a taxisoknak, hogy a jelenlegi közel 6000 kiadott engedély mellé mindössze 1500 férőhely társul. Ennek következtében, mivel állításuk szerint az utasok érdekeit nézik, kénytelenek autóikkal tilos helyen megállni, így mindennaposak a 30 ezres vagy annál magasabb büntetések. Ez tarthatatlan állapot, szükség van mielőbbi létszám-szabályozásra – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke.

Nem támogatta a forgalomlassító demonstrációt a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége. Közleményben tudatták, hogy szerintük éppen az akciót szervező TGFSZ a hibás abban, hogy elakadtak a tárgyalások, mert, mint írják, a TGFSZ feladata lett volna a tarifakérdés előkészítése, a javaslattétel és annak gazdasági alátámasztása, ám azt két hónapos csúszással sem tudta szakmai tárgyalásra alkalmas formában és tartalommal előkészíteni. Emiatt történhetett, írják a közleményben, hogy a TFTSZ októberben egy megújuló tarifarendszerre vonatkozó, szakmailag megfelelően alátámasztott egyedi kérelem beadását támogatta a fővárosi önkormányzatnak.

Vitézy Dávid szerint a taxisok nyitott kapukat döngetnek, mert, mint mondta, Budapest és a BKK számára is kiemelten fontos, hogy a fővárosi taxiközlekedés feltételein és szabályozásán változtassanak. Ezeket az intézkedéseket azonban csak szigorú ütemezésben és rendszerben gondolkodva lehet megvalósítani – mondta.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2011 nyarán elfogadta az új fővárosi taxiállomás-használati rendeletet, ami egyrészről a BKK kezébe adja a taxis közlekedés ügyeinek intézését és a drosztok üzemeltetésének feladatait, valamint sokkal szigorúbb feltételekhez köti az engedélyek megszerzését, mint eddig bármikor. Ez azt jelenti, hogy azok a taxisok, akik nem tesznek eleget a helyi iparűzésiadó-fizetési kötelezettségeiknek, a jövőben nem kaphatnak majd taxiállomás-használati engedélyt. Ez már önmagában is csökkenteni fogja a taxik számát.

Vitézy arra is rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban rendeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a taxiközlekedés helyzete, mostanra minden taxitársaság behajthat a reptér előterébe.

Egy törvénymódosítási javaslatot is benyújtottak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a készülő személyszállítási törvényben az önkormányzatok, így a fővárosi önkormányzat is kapjon rendeletalkotási jogot a taxiközlekedés szabályozására. Ha elfogadják a javaslatot, lehetőséget kapnak majd az önkormányzatok arra, hogy feltételekhez kössék a szolgáltatást. Ilyen lehet például a gépjárművek életkora, műszaki állapota, mérete, tengelytávja, környezetvédelmi besorolása, vagy akár színe, dizájnja. Ennek teljes körű bevezetése több évet vesz igénybe, de a törvény és ennek nyomán a rendelet elfogadásával világos ütemterv válhat ismertté minden taxis számára, melyhez autóbeszerzéseiket, működésüket igazíthatják – fejtette ki Vitézy Dávid, aki bízik abban, hogy az Országgyűlés még idén megszavazza a törvényt.

Ezek az intézkedések indirekt módon érintik a taxik létszámát is, hiszen a szigorúbb környezetvédelmi, műszaki előírásoknak várhatóan nem tud majd minden taxi megfelelni. A direkt módon történő létszámkorlát bevezetését azonban nem tudják támogatni, arra törvényi felhatalmazása a fővárosnak nincs, mivel a korábbi ilyen törvényi felhatalmazást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette – tette hozzá.

Vitézy Dávid azt is elmondta, hogy a fix tarifa lehetőségét nem vetik el, addig azonban, amíg nem sikerül a fővárosi taxikat minőség szempontjából egységesíteni, a fix tarifa bevezetését nem tudják támogatni. Indoklásként elmondta, hogy amíg egy öregebb kisautó és egy vadonatúj luxusautó is lehet taxi, óriási különbségek lesznek a szolgáltatás színvonalában, így viszont az egységes ár indokolatlan és igazságtalan lenne. Azt is látni kell Vitézy szerint, hogy a taxisszervezetek a mai legmagasabb megengedett árat javasolják, ennél azonban majdnem mindegyik társaság olcsóbban dolgozik jelenleg. Éppen ezért nem tartják indokoltnak, hogy a piaci verseny kiiktatásával előnytelen helyzetbe hozzák a lakosokat, hiszen ez burkolt hatósági áremelést jelentene.

A BKK vezérigazgatója a helyszíni vita elkerülése érdekében azt mondta a taxisok érdekképviselőinek, hogy amint lesz a kérdésben rendeletalkotási joga a fővárosnak, szeretné, ha folytatódnának az egyeztetések, hogy a jövőben olyan taxipark alakuljon ki, amely alkalmas arra, hogy bevezessék a fix tarifát Budapesten.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.