Volánosok megvesztegetése, jogerős az ítélet

MTI   ·   2013.01.31. 08:00

A Debreceni Ítélőtábla büntetőtanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét, így jogerőssé vált a Volán vállalat egykori dolgozóinak, volt autóbusz-vezetőknek és ellenőröknek az elmarasztalása – közölte Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Törvényszék 2012 júniusában a V. Ernő és társai ellen indított vesztegetési ügyben huszonöt vádlottat mondott ki bűnösnek: hat vádlottat 1 év 2 hónaptól 1 év 4 hónapig tartó börtönbüntetésre, nyolc vádlottat 6 hónap börtönbüntetésre, kilenc vádlottat pedig pénzbüntetésre ítélt, míg két vádlottat felmentett a bíróság. A kiszabott szabadságvesztés végrehajtását hat vádlott esetében 3 évi próbaidőre, nyolc vádlott esetében 2 év próbaidőre felfüggesztette. A törvényszék nyolc vádlottat előzetes mentesítésben részesített, öt vádlott esetében különböző összegű vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a pénzbüntetések emeléséért fellebbezett. Huszonegy vádlott és védőik felmentésért fellebbeztek, egy vádlott védője továbbá téves minősítés és enyhítésért is, míg két vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette – ismertette a szóvivő.

A vádlottak a Volán vállalat dolgozói voltak, hat vádlott forgalmi ellenőrként helyi és helyközi járatokat ellenőrzött, tizenkilenc vádlott autóbusz-vezetőként dolgozott. A forgalmi ellenőrök feladata az autóbusz-vezetők ellenőrzése volt, hiányosságok esetén a sofőrökkel szemben különböző fegyelmi büntetéseket, például besorolási bérük bizonyos százalékának megvonását alkalmazták.

Az első-, a másod-, a harmad-, a negyed-, az ötöd- és a hatodrendű vádlott 2010-ben és az azt megelőző években rendszeresen fogadott el különféle összegű pénzjuttatásokat az autóbusz-vezetőktől. Cserébe rendszeresen információkat adtak ki az ellenőrzések helyéről, idejéről, illetve az abban részt vevő ellenőrökről. Az ellenőrzéseik során nem a munkaköri leírásuknak megfelelően jártak el azon sofőrök esetében, akiktől pénzt kaptak, hanem például csak névlegesen ellenőrizték őket.

V. Ernő elsőrendű vádlott legalább 86 500 forint, B. Zsolt másodrendű vádlott legalább 60 500 forint, K. Mihály László ötödrendű vádlott legalább 28 000 forint, B. Tamás hatodrendű vádlott szintén legalább 28 000 forint juttatásban részesült. A harmad- és negyedrendű vádlott esetében az összeg nem volt megállapítható.

A Debreceni Ítélőtábla szerdán a korábban kiszabott büntetésre nem kiható, kisebb minősítésváltoztatással helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú határozatát: a cselekményt folytatólagosan elkövetettnek jelölte meg, és megállapította, hogy valamennyi terhelt üzletszerűen valósította meg a cselekményeit. Nem adott helyt az ítélőtábla sem az enyhítésre, sem a súlyosításra irányuló fellebbezéseknek – közölte Fórizs Ildikó.

Kapcsolódó hírek