Vonatjáratok szűnnek meg

MTI   ·   2012.07.10. 13:15

Decembertől törlik a Pélmonostor-Pécs nemzetközi vonatjáratot, és a Szarajevó-Budapest nemzetközi gyorsvonat is megszűnik a horvát államvasutak új menetrendje szerint – írja a Glas Slavonije című eszéki napilap internetes kiadásában.

Korábban a horvát sajtó hat vasúti szakszervezet képviselőire hivatkozva azt írta, hogy a jelenlegi 46 nemzetközi járatból a decembertől érvényes menetrend szerint csak 12 közlekedik, nyolc egész évben, négy pedig nyaranta. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a járatritkítás nagyarányú leépítéssel jár majd együtt.

A Pélmonostor-Pécs és Szarajevó-Budapest vonatokon havonta átlagosan 1500 ember közlekedik – olvasható a Glas Slavonije hétfői cikkében.

A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket a járatokat leginkább a Magyarországon tanuló drávaszögi egyetemisták vették igénybe. A külhoni diákok a vasúti járatok beszüntetése után csak személyautóval tudnak majd közlekedni, mert Horvátország ezen régiója és Magyarország között menetrendszerinti autóbuszjárat sem közlekedik.

A horvát vasúttársaság tervezett járattörlése ellen boszniai, szlovén és szerb vasúti szakszervezetek is tiltakoznak – írja az eszéki lap.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.