Vonatos zarándoklatok Közép-Európában

Kemsei Zoltán   ·   2012.09.20. 15:30
00

Lelki megújulás, tiszta forrásból – ez a mottója a Közép-Európa kegyhelyeit felkereső zarándokvonatoknak. A 2012-ben indított csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat és a Czestochowába közlekedő Fekete Madonna Zarándokvonat 2013-ban is közlekedik majd. A fővédnökséget a vonatok felett dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta, a védnök dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Ez a vonat most nem megy sehova – a sajtótájékoztató része volt a MÁV Nosztalgia Kft. szerelvénye<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A pünkösdi csíksomlyói és a június végi czestochowai zarándokvonat mellett Mariazell is szerepel a Misszió Tours terveiben, a semmeringi élményvonatozással egybekötve a vonattól autóbuszok szállítanák az utasokat a Mária-kegyhelyre. A lengyelországi zarándoklat kiemelkedő eseménye lesz Liszt Ferenc Szent Szaniszló-oratóriumának bemutatása. A magyar pálos szerzetesek által alapított czestochowai kegyhelyen és Krakkóban egyaránt előadja egy nemzetközi társulat (magyar, cseh, szlovák szólisták, lengyel zenekar) a 2011-ben, a Liszt Ferenc emlékévben először bemutatott művet. Ennek alkalmából Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy a zenemű CD-felvételét ajándékozta a sajtótájékoztatón Völner Pálnak.

A sajtótájékoztató részeként dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök felszentelte a MÁV Nosztalgia Kft. Szent Istvánról elnevezett első osztályú kocsiját, amely a zarándok- és élményvonatok szerelvényében rendszeresen közlekedik majd.

Kapcsolódó hírek