VS: távozik Tasó László

iho/közút   ·   2016.12.14. 13:06

Tasó Lászlónak vs-es források szerint már az utódja is megvan. „Sőt, bizonyos értelemben Homolya Róbert már most is azokért a dolgokért felel, amelyek elvileg Tasóhoz tartoznak. A közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos ugyanis – júliusi eleji kinevezése óta – »előzetesen jóváhagyja ... a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ... által előkészített döntési javaslatokat«.

Arról nem is beszélve, hogy Homolya „koordinálja az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) és az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) forrásokból” (azaz EU-s pénzekből) finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatokat, magyarán nála van a kasszakulcs. A váltás tehát nem jár majd igazán mély változással.”

A vs megjegyzi, „a 2018-as választások előtt most célszerű utoljára átrendezni a kormányzati struktúrát, ez pedig érinti az NFM-et is. Egyesek tudni vélik azt is, ismét kettéválik a vasút és a közút irányítása, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MÁV kvázi újra megjelenik a tárca felépítésében. Viszont az eddigieknél is nehezebb lehet az integráció, az együttműködés az ágazatok között.

A kormányzatra rálátó forrásunk úgy véli, a távozás nem jelenti Tasó bukását, alighanem nemsokára hasonlóan fontos poszton láthatjuk majd.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek