Wizz: elvileg tuti a balkáni buli

iho/repülés   ·   2016.08.01. 11:15
wizzbalkan0

Ha minden jól megy még az ősszel kihirdetik, hogy a Wizz Air megnyerte azt a pályázatot, amellyel Podgoricát, Pristinát, Szarajevót, Szkopjét és Tiranát köti össze Budapesttel. A tenderen csak ők indultak, ha hunyorgunk, akkor gyakorlatilag már a kiírásnál is csak ők feleltek meg, hiszen:

  • nyolc évesnél fiatalabb flottával kellett indulni,
  • a gépek minimum harminc utast kell szállítsanak,
  • kell a magyarországi karbantartási bázis is,
  • a tendert magyarul kellett beadni.

A Wizz négy évig biztosan repül majd az öt nyugat-balkáni város között, erről szól ugyanis a pályázat. Meg arról, nem lehet veszteséges a vállalkozás. Ugyanis az állam garantálja a megtérülést, azaz minden gyakorlatilag minden üres ülésre mi vesszük meg a repülőjegyet.

(fotó: Wizz Air)

Ám könnyen lehet, végül nem lesz semmi az egészből, ugyanis Brüsszel simán elkaszálhatja a pályázatot. Az egész kiírás ugyanis a közszolgálatiságról szól állítólag, ám a Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó „kormányzati forrásunk szerint az egész üzemeltetési konstrukcióval gond lehet. A légiiparban a közszolgáltatási jelleg akkor érvényesül, ha például egy állam egy-egy szigetre vagy régióba egyéb szolgáltatás híján szükségesnek látja a légi összeköttetés megteremtését. Ilyenre példa a Spanyolország és a Kanári-szigetek, vagy Portugália és az Azori-szigetek közötti légi kapcsolat. Budapest és Szkopje, vagy Tirana között azonban kétséges, hogy lehet-e ilyenről beszélni.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek