Wizz-járatnyitás: irány Isztambul!

MTI   ·   2013.08.02. 13:00
cim

Az A320-asok heti négy alkalommal - hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap - repülnek Budapest és Isztambul között. Az első járaton a 180 személyes gépen 164 utas indult Budapestről Isztambulba, a Sabiha Gökçen repülőtérre. Az ünnepségen a Budapest Airport a hagyományoknak megfelelően tortával köszöntötte a járat személyzetét és utasait.

Korábban, a járat beindítását bejelentő sajtótájékoztatón Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója azt mondta, hogy számításuk szerint az alacsony áraknak köszönhetően rövid időn belül megnő majd Magyarország és Törökország között a turista és üzleti utasok száma, az idén 70 ezren utaznak majd a légitársaság ezen útvonalán.

(fotók: Budapest Airport)

A Budapest Airport adatai szerint a Budapest-Isztambul útvonalon a Malév leállása után egyre növekvő utasigény volt a járatra annak ellenére is, hogy a Turkish Airlines sűrítette a heti járatszámot, és nagyobb kapacitású repülőgépeket állított forgalomba.

Az új járat vasárnap kivételével reggel 9:45-kor száll fel Budapestről, helyi idő szerint 12:40-re ér Isztambulba. Visszafelé 13:10-kor indul, itthoni idő szerint pedig 14:10-kor száll le. Vasárnaponként bő másfél órával később közlekedik. Ez a menetrend a reptérkezelő közleménye szerint egyaránt kedvez az üzleti utazóknak és a turistáknak is. A török gazdaság meggyőző fejlődése Isztambult az üzleti utasok természetes utazási célpontjává teszi, emellett turisták tömegei keresik fel a világ minden tájáról a Boszoprusz két partján fekvő történelmi város látványosságait.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Biztosak vagyunk benne, hogy a járat sikeres lesz, ráadásul a török nagyváros egy másik repülőterét kínálja az utasoknak, ami jól kiegészíti a már meglévő szolgáltatást Turkish Airlines nyújt és amely szintén növelte a kapacitását az elmúlt két évben.”

A TTG hírlevele a mai esemény előzményeire is kitér. A Wizz Air 2010 decemberében egyszer már megpróbálkozott az isztambuli járatnyitással, de akkor még csak charterjárat üzemeltetésére kaptak engedélyt. Mivel a Wizz Air ennek ellenére menetrendszerű szolgáltatásként is értékesített helyeket, a török légügyi hatóság fél év elteltével nem hosszabbította meg az engedélyt, így a járatot le kellett állítani. (Repülőjegyet ugyanis a bérelt charterekre csak a gépet a légitársaságtól bérlő „chartergazda” vagy a vele szerződött partnerek értékesíthetnek, azt a légitársaság közvetlenül nem árusíthat. Kivételt képez ez alól, ha a légitársaság tulajdonát képezi egy utazásszervező cég is.)

A mostani járat indításának jogi alapját az teremtette meg, hogy a magyar kormány eredményes tárgyalásai nyomán, a török légügyi hatóság végre elfogadta a Wizz Air kijelölését erre az útvonalra. Magyarország és Törökország 1966. június 28-án kötött légügyi egyezményt, mely nyomán a Malév 1967. április 28-tól az elmúlt év februárjában bekövetkezett csődjéig, gyakorlatilag több mint négy évtizeden át megszakítás nélkül repült Isztambul Atatürk nemzetközi repülőterére.

Kapcsolódó hírek