A nyugat-ausztriai Voralbergben, azon belül is Bregenz közelében található wolfurti terminál elérte teljesítőképességének határát. 2017-ben hatvannégyezer TEU kezelését oldották meg a régi konténerátrakón, az új létesítmény viszont százkilencvenezer TEU fordulhat meg egy évben. A hatvanmillió eurós (közel húszmilliárd forintos) beruházással létrehozott objektum ünnepélyes átadása pénteken volt.

Az egyik új híddaru a felújított és bívőtett wolfurti konténerátrakón (fotók: ÖBB)

Wolfurt nagyon jó elhelyezkedésnek örvendhet, mert a közelben halad el a München–Lindau–Zürich vasútvonal, áthalad itt a Bregenz–Innsbruck vonal, amely keleti irányban tovább vezet Bécs, Grác és Villach felé is, nyugati irányban pedig Lindau és Singen érintésével összeköttetéssel bír Stuttgart, Strasbourg és Bázel irányába is.

Az ÖBB beruházásában elkészült új terminálon négy, egyenként hétszázötven méter hosszú vágány felett két, húsz méter magas és egyenként háromszázötven tonna tömegű híddaru mozog, hatszáz méter hosszban. A vágányok közvetlen környezetében ezerhétszáz, csatlakozó területeken további háromezerötszáz konténer tárolása biztosított. Ez a korábbi befogadóképesség négyszerese.

A megnövelt kapacitású wolfurti átrakó felülnézetből

A 2014. óta tartó munkálatok révén a kibővített wolfurti intermodális központban további ötszáz folyóméter vasúti vágány szolgálja a kocsirakományos szállítmányok rakodásának lehetőségét, valamint négy, összesen ezerkétszáz méter hosszú tárolóvágány is épült a konténerszállító vagonok részére. A terminál területe hetvenkétezer négyzetméterről százhatezerre nőtt. A nagyobb kapacitás gyorsabb kezelést tesz lehetővé, ami a szállítmányozóknak és a környezetnek is előnyére válik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!