Zöld logisztikai központtá bővül a Budapest Dokk

iho   ·   2016.09.17. 08:45
00kicsi

Még 2016-ban megkezdődik egy tizenegyezer négyzetméteres raktárépület második és harmadik ütemének építése, és egy további, tizenkétezer négyzetméteres, három ütemben készülő raktár kivitelezése is. A tervezett átadás 2017 márciusa, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) már megkötötte a hosszú távú bérleti szerződéseket.

(fotó: Kemsei Zoltán)

Magyarországon először alkalmazzák a LEED környezettudatos minősítést raktárépületek kivitelezésénél, a BSZL ezzel összhangban parkosítja a Szabadkikötő területét és korszerűsíti a régi épületeket. A több mint 150 hektáron működő BSZL az elmúlt években közel tizenötmilliárdos fejlesztéseket hajtott végre, ennek eredményeként 100 ezer négyzetméternyi konténertároló terület, több mint 80 ezer négyzetméternyi raktár áll a fuvarozók rendelkezésére, huszonegy álláson tudják fogadni a hajókat. 2016 első hat hónapjában közel ötszáz hajó, tizenkétezer vasúti kocsi rakodott a Budapest Dokkban, az árumennyiség megközelíti a félmillió tonnát, ez tíz százalékos forgalomnövekedést jelent 2015 hasonló időszakához képest.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek