Zöldet kapott a kék metró Prágában

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.10.13. 13:29
kiskep

Elfogadta a Prágai Fővárosi Közgyűlés a metró kék, azaz D vonalának sokat és sokszor vitatott építési tervét. A D metróvonal első szakasza Pankrácról indulna, s a cseh főváros déli peremén fekvő Písnice városrészben végződne. Az első tervek 25 milliárd koronás (280 milliárd forint) költségekről szólnak. Az új metrószakasz tíz kilométer hosszú lesz, hat új metróállomással.

A prágai metróhálózat jelenleg (pirossal A vonal bővítésének iránya és megállói, kékkel az új D vonal eredeti, teljes hosszában)<br>(térkép: DPP)

Az építési szándék már biztos, de hogy mikor, és milyen metrók járnak majd az új D vonalon, arról még csak találgatások vannak. Azt is sejteni lehet, hogy a prágaiak elfelejthetik a vezető nélküli metrószerelvényeket, s hogy egy külön kocsiszínből járnának ki a szerelvények. Sőt az eredeti tervekkel ellentétben rövidebb lesz a D vonal, a zöld (A) metróvonal Béke-téri (Náměstí Míru) megállója helyett a piros (C) metróvonal Pankrác megállójából indul majd ki. A prágai városvezetés a metróbővítést besorolta az Európai Uniós Közlekedésfejlesztési programba, így ha sikeresen pályáznak, még akár támogatást is kaphatnak rá Brüsszelből. Ebben az esetben 2022-ig el kellene, hogy készüljön a metró D vonala.

Az Olbrachtova megálló látványterve<br>(illusztrációk: Metroprojekt Praha)

Egyelőre tehát a metróbővítés a következőképpen alakulhat: a piros (C) metróvonalon fekvő Pankrác megállóból ágazna el az új vonal (D), s délnek venné az irányt, hat új metróállomást érintve. Az új metróállomások az Olbrachtova, Nádraží Krč, Nemocnice Krč, Nové Dvory, Libuš és Písnice lesznek. A néhány évvel ezelőtti tervekkel szemben a písnicei végállomáson nem épül új depó. Ez sejteti, hogy a metrószerelvények akkor a C metróvonalon közlekedő Siemens gyártmányú szerelvények lehetnek. Új vonatokra a városnak most biztosan nincs pénze. Még azt sem tudni biztosan, hogy a Pankrác állomásnál kiváló D metróvonalnak lesz-e külön átszállóállomása, vagy csak a meglévő állomásról ágazik majd el a D vonal. Az átszállóállomás nélküli opció persze nem lenne olyan költséges, hajlanak is erre a megoldásra. Ha eszerint kezdik az építkezést, akkor a C metróvonalon fekvő Pankrác megállóból térnének rá a D metróvonalra. Ez azt jelenti, hogy felváltva közlekednének a szerelvények Pankrácról tovább a C vonalon Háje végállomásra, és a kitérő D vonalon Písnice végállomás felé. A reggeli és délutáni csúcsforgalomban pedig három szerelvény közül egy lenne a D vonali, kettő pedig C vonali. Visszafelé is ugyanez lenne a helyzet. A közgyűlés ugyanakkor szeretné tovább bővíteni a D vonalat is, a már említett Náměstí Míru megállóig. Ezzel fellélegezne a nagyon leterhelt C vonal a Délváros felé.

Nové Dvory lakóparkjain is sokat segít majd a metró

A metróvonal építését 2015-ben kezdhetik, már néhány engedély is megvan, sőt már körülbelül félmillió koronát költött is a város a tervekre. Prágában most is folyamatban van egy metróépítés, 2014-ben befejezik az A (zöld) metróvonal Dejvická–Motol szakaszát – itt négy új metróállomás épül Prága 6. kerületében.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek