Zsákút helyett vasút

Neumann István   ·   2013.09.08. 13:01
00

Vonatpótló „pusztabusz” és gyalogoskaraván közlekedett augusztus 23-án Tiszacsege vasútállomása és Nagymajor nevű külterülete között. A megmozdulással kifejezték: igényt tartanak korszerű, életszerű közlekedési kapcsolatokra. A vidék is élni, közlekedni akar” – a helyi vonatbarátok ezzel a mottóval hívták a közelről és távolabbról (Tiszafüred, Debrecen, Budapest felől) érkezőket, akik a kora délutáni órákban a Vay-kastély árnyékában húzódtak meg. A félszáz résztvevő két csoportban, Tiszacsege illetve Ohat-Pusztakócs vasútállomás felől az elhagyott síneken gyalogolt a helyszínre, egyesek közúton, lovasszekérrel vagy autóval érkeztek.

A rendezvény meghívója<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik

Tiszacsegének viszonylag jó buszos kapcsolata van Debrecen és Polgár felé, de Tiszafüred és Budapest irányában a napi egyetlen buszjárat nem pótolhatja a vasutat. Egyek községben elméletileg át lehet szállni busz és a vasút között, de a menetrendek nincsenek összehangolva: hol órákig várni kell, hol a busz nem várja meg a vonatot kétperces késés esetén sem. A vasútvonalon szinte állandósultak a késések, az egri járatok Füzesabonyig történő visszavágása nem sokat javított a kiszámíthatóságon.

A vidék közlekedési és egyéb gondjai összetettek ugyan, ezt a kezdeményezők is elismerik. Egyet azonban nem tudnak elfogadni: hogy a térségi vasútközlekedés nélkülözzön minden perspektívát. Szerintük korszerűbb, rugalmasabb megoldásokra van szükség a közösségi közlekedésben. Az úgynevezett ütemes menetrend olyan „operációs rendszer”, ami csekély kezdeti beruházás mellett sokkal életszerűbb kapcsolatokat eredményez: olyan közlekedési rendszert, ami vetekszik az autó rugalmasságával. Ahol fokozatosan, következetesen be tudták vezetni az integrált ütemes menetrendet, ott busszal és vonattal bárhonnan bárhova lehet utazni legalább óránként. Az utasnak csak azt kell megjegyeznie, hogy az óra melyik percében érkezik a járat; a csomópontokban mindig van csatlakozás, rendkívüli probléma esetén egy óra múlva jön a következő járat.

Sokan „láb-bézével” érkeztek a szünetelő forgalmú vonalon<br>(Bucsai Gábor felvételei)

Tiszacsegén már annak is örülnének, ha egyáltalán lenne vonat, amely például az iskolásokat a tiszafüredi intézményekbe vinné. Természetesen itt is sűrűbb, ütemes közlekedésben reménykednek középtávon, ne kelljen napközben órákig várni a következő járatra és este is haza lehessen érni.

Nagymajorban a kastélykerti fórum hajdúsági csikós viseletbe öltözött lovasok bemutatójával kezdődött. A „pusztabusznak” becézett vonatpótló lovaskocsi üzenetét nem kell ragozni. A kastély tulajdonosa szállóvendégei nevében is hiányolta a vonatokat, enélkül nehezen boldogulnak. Arra az ellenvetésre, hogy a vasútállomás nem a kisváros központjában van, mint a buszmegálló, a kezdeményezés vezetője emlékeztetett: a helyi körjárat, amely a Csegei Napok alkalmából közlekedett, még Kismajort is érintette, ahol egyébként Volán járat sincs.

A demonstrálók egyik plakátja

A helyi és vendég aktivisták mellett a Magyar Közlekedési Klub (MKK), a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) és a Vasúti Tour de Hongrie (VTour) vett részt a megmozdulásban. Az önkormányzatok közül ezúttal csak Tiszafüred és Tiszaszentimre elöljárói biztosították támogatásukról a javaslatot, hogy első lépésként Karcag és Tiszacsege között létesüljön vasúti kapcsolat a Karcag–Tiszafüred járatok meghosszabbításával, sűrítésével. Korábban a közel 5000 helyi lakos közül 800-an írták alá a kezdeményezést. Szikora Imre közlekedésmérnök, aki Tiszacsege állomásépületében született, tanulmányt írt a közlekedésfejlesztés lehetséges változatairól.

A vidék is élni, közlekedni akar!

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek