December 12-én az „atomváros” is elbúcsúzott a vasúti személyszállítástól. Fontosabb volt ez a környék valamikor a vasút számára, a Füsti megnyitása előtt járműskanzen is működött Pakson...

Meglepő, de (a vonatkürtöt leszámítva) nem volt hangos búcsú. Nem nagyon volt ünneplés, nem nagyon jöttek ki az emberek elköszönni a vasúttól. A vonaton egy-két lelkes vasútőrült és a csomóponti főnökség dolgozói utaztak, elsősorban a motorkocsiban.

Dunaföldváron az utolsó vonat Paks felé

„Ünnepi” iránytábla, koszorú, mécses – és közöny. Talán ez volt a leginkább bántó. Az emberek talán fel se fogták, hogy mit jelentett ez a nap, mit is jelent valójában a szüneteltetés. Néhány dunaújvárosi vasútbarát és fűtőházi dolgozó összeállított egy emlékfüzetet a vonal 113 évéről. Minden ülésre tettek egy példányt, de talán a fele, ha elfogyott. A tervezett példányszám 250 volt (a valós 160 körül lehetett).

A Dunaújvárosba tartó utolsó vonatra Előszálláson felszállt egy öreg vasutas, és megpróbálta rávenni a gitárral utazó fiatalokat, hogy játsszanak el valami vasutas nótát, de ők csak kinevették. Aztán a mezőfalvai elágazásnál megállt a szóló Bz, hogy az öreg leszálljon. Vigyázzba vágta magát, és még egyszer, utoljára tisztelgett a vonatnak.

Szívbemarkoló élmény volt...

Akár egy terepasztalon...

A búcsú koszorúja

Ledneczki István

Kulcsszavak: MÁV | Mezőfalva | Paks | reform | vonalbezárás