| Kék-frissítés |
|
|
| 2010. július 30. péntek, 07:00 |
Az öreg kontinensnek nem csupán a nyugati, hanem a keleti felén is fejlesztik a városok kötöttpályás közlekedését. Bár a krakkóiak egyelőre új vonalat nem terveznek, ám elkezdték a meglevő villamosok járműparkjának felújítását.
A nyolcszázezer lelket számláló város kiterjedt hálózatán jelenleg hétféle villamostípus fut. A képen a Konstal 105Na-s példányt láthatjuk. A krakkói járműpark nagyobb része még ma is az 1979-ben debütáló szerelvényekből áll
A járművek a maguk harminckét méteres hosszúságával a leghosszabbak lesznek Lengyelországban. A NGT6-os típusú harmadik generációs villamosok 229 utas befogadására alkalmasak, így oroszlánrészt vállalhatnak majd a nagyobb forgalmú viszonylatok kiszolgálásában. A légkondicionált és utastájékozató rendszerrel felszerelt járművek az 50-es gyors villamosvonalán így bizonyosan meg fognak jelenni. A város további huszonhat villamosvonalán ugyanakkor szintén élvezhetik majd a a krakkóiak a Flexity-k nyújtotta komfortot.
Az NGT6 típusú villamosok 1999 óta érkeznek Krakkóba, a most megrendelt szerelvények már a harmadik generációját adják az egyre bővülő járműparknak
Az MPK immáron negyedszerre fog villamosokat rendelni a Bombardier-től. A mostani 59 millió eurós megrendelésből – amelyet a cég konzorciumi partnerével, a Vossloh Kiepe vállalattal közösen bonyolít le – a Bombardier részesedése eléri a 40 millió eurót.
Nem csak Lengyelországban népszerűek a Bombardier alacsonypadlós Flexity Classic járművei. Ebből a típusból ugyanis világszerte már több mint 1500 szerelvény ált forgalomba, így Európa, Ausztrália, valamint Észak-Amerika számos nagyvárosában találkozhatunk velük
A németországi bautzeni üzemben készülő járművek a tervek szerint 2012 márciusától kezdve érkeznek Krakkóba. A Visztula-parti város FLEXITY Classic járműállománya így már hetvennégy szerelvényt fog számlálni. A kék színben pompázó járművek egyébiránt igen kedveltek az országban, hiszen Krakkón kívül Varsó, Gdansk, valamint Lódz sínjein is ezen alacsonypadlós villamosok futnak.
|






Az öreg kontinensnek 

