Keresési eredmény a(z) „csomopont” címkére
Rendezés:

Vasút

Mi legyen a Határ úti csomóponttal? Az intermodalitása kétségtelen, bevásárlóközpont is épült itt, valahogy mégsem az igazi.

Vasút

A cikksorozat két korábbi részében közút–közút relációban vizsgáltuk a különszintű csomópontok kialakítását, most a közút és a vasutak csomópontjairól lesz szó.

Közút

Új út: kétszer egy sáv, tíz kilométer hét csomópont, felüljárók, aluljárók. Teljessé lesz a város körüli gyűrű.

Vasút

Közbeszerzést írt ki a NIF Zrt. a debreceni vasútvonal felújításának ötödik beruházására.

Blog

A közlekedés fontos elemei a csomópontok, minél több az átszállási lehetőség, annál jobb!

Vasút

A kaposvári beruházás megvalósíthatósági tanulmányát elfogadta a város közgyűlése.

Közút

Pénteken este tízkor kerül sor a műveletre.

Közút

Kinek Kalef, kinek Moszkva, kinek Széll Kálmán – a tér átnevezésével egy egész generáció érezte úgy, elvették az emlékeit. Ezeket most egy kiállításon lehet újraélni, és a BKK társadalmi párbeszédet is indít.

Közút

A Buda lepusztult és zilált főterét megújítani hivatott átépítés eredménye több évtizedig áll majd aszfaltba és betonba öntve.

Közút

A Kapy utca - Törökvész út - Csatárka út kereszteződésében lévő csomópontot csütörtökön adták át.




 
 


https://rch.railcargo.com/hu/