Keresési eredmény a(z) „debrecen” címkére
Rendezés:

Repülés

Új repülőgépet telepít és hét új járatot indít innen a légitársaság.

Vasút

Üllőnél a Kamilla Intercity sodort el egy embert. Jelentős késések a 100a-n.

Vasút

A lángok egy a tárolón álló szerelvényben csaptak fel.

Közút

Ezúttal egy tizenkét és fél méter hosszú, elővárosi kocsi épül. A tervek szerint rövidesen megkezdődhet a sorozatgyártás Debrecenben.

Vasút

Tavaszi jubileumra készül a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület április 13–15. között.

Vasút

Egy Tiszalökről Debrecenbe tartó személyvonat elé Józsa megállóhely után ment ki egy autó. A balesetben hárman megsérültek.

Közút

Az első kör legolcsóbb ajánlata is harmincnégymilliárdot kért a tervezett huszonegymilliárd helyett, ezért tervezői árbecslést végeztetnek.

Közút

Már hajnalban pórul járt a buszfordulóban, csak sötétedés előtt tudták kivenni.

Repülés

Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot januárban több mint 24 ezren vették igénybe, ami 26 százalékos utasszám-növekedést jelent a tavalyi évkezdethez képest.

Vasút

A közbeszerzést érvénytelennek minősítették.